Népliget betonozott útjain, földutakon, és néhol a földutakat elhagyva futunk. Legyetek óvatosak a talaj egyenetlenségeivel, vigyázzatok magatokra és másokra. Ha teheted, gyere tömegközlekedéssel. A 3-as metró Népliget megállójától 1 perc…
A hagyományoknak megfelelően a Budakeszi Vadaspark az újév első programját idén is a ragadozóknak szenteli: a január 6-i Ragadozók napján a látogatók épp a kis- és nagyragadozókat vehetik majd közelebbről…
A magashegyek és síkvidékek egyik főépítésze a jég: a gleccserek és a jégtakarók lassú mozgása lépcsőket és medencéket formál a fagyos tájon, melyek a földfelszín leglátványosabb alakzatait hozzák létre. Fedezzük…
Ó micsoda napok voltak, amikor a Dobronka nevű kisvárosba egy világhírű cirkusz érkezett! Az álmos utcák egyszerre csak élettel és izgalommal teltek meg és az egész világ (mint egy égi…
Évnyitó geotúránk alkalmával Alsóörs geológiai kincseinek világában kalandozunk, mely a Bakony – Balaton UNESCO Geoparkban 2016-ban elnyerte az Év Földtani Értéke címet. A térség jellegzetes kőzete a vörös homokkő. Geotúránk,…
A 2017/18-as szezonban ismét lesznek síbörzék, Budapesten a Ferencvárosi Művelődési Központban és a Kerék utcai Általános Iskolában, és Miskolcon. Érdemes ellátogatni, ha valaki használt, vagy új sí- vagy snowboardfelszerelést, ruházatot…
2018. január 6-án és 7-én Pécsett rendezik meg az országos Sípmester Feszítvált. A torna célja: A játékvezetői társadalom országos kerete, valamint az országos kerethez legközelebb álló játékvezetők számára olyan rendezvény…