Duna-Dráva Nemzeti Park Béda-Karapancsa Tájegysége a Duna magyarországi alsó szakaszának kiemelkedő értékét képviselő vizes élőhelyeit foglalja magába. A program erre a különleges területre kalauzolja az érdeklődőket. A kenutúrák helyszíne a…
Bizony, immár 50 éve, 1968. január 1-én alakult meg a BKV. Azóta a fővárosi közlekedés rendkívül eseménydús fél évszázadot tudhat maga mögött, amelynek tárgyi emlékeiből nyílt kiállítás Budapesten, a BKV…
A közel 150 éves vállalat és alapító családja elképesztő történetei elevenednek meg egy rövidfilm formájában a Zwack gyár vetítőtermében, a látványos bevezető után pedig testközelből is találkozhat a legendás ital…
Június utolsó hétvégéjén kilencedik alkalommal rendezzük meg a Bográcsfesztivált Dávodon, a Ferenc-csatorna partján! A rendezvény sztár vendége Wolf Kati lesz. Asztalfoglalás 2000 Ft/asztal áron (tűzifa biztosított a főzéshez) a dávodi…
Évek óta minden nyáron várja a látogatókat ez a különleges rendezvény Bágyogszováton, ahol népi mesterségek bemutatója, különleges gyerekprogramok, néptáncegyüttesek műsorai is megtalálhatók a programpalettán. Az idei esemény 2018. július 7-én…
A helyiek már tudják, ha beköszönt a nyár, akkor irány a halászléfőző rendezvény, amely az ország több pontjáról is vonzza a látogatókat. Sokadik alkalommal kerül megrendezésre ez a különleges program.…