Régi jó ünnepi programok várhatók: parlamenti nyílt nap, magyar ízek utcája, aratómenet. Az időjárást félóránként szondázzák, a tűzijáték-rakéták pedig a legbiztonságosabbak lesznek. A Várkert Bazárnál egész nap családi programokkal és…
Ahol kicsiny gőzmozdonyok zakatolnak, ott van a Vasúttörténeti Park. Augusztusban tizenkettedik alkalommal kerül megrendezésre az Európai Kerti Vasutak Találkozója a Magyar Vasúttörténeti Parkban. A rendezvény minden évben nagy sikert arat…
Az idén már 25 éves jubileumát ünneplő Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivál a Kis-Duna mente térség legkiemelkedőbb kulturális programja minden év augusztusában. A szervezők fő célja a népi kultúra (néptánc, népzene, egyéb…
Hagyományőrző és lovasversenyekkel, kiállításokkal, tudományos előadásokkal és több mint száz hagyományőrző csoport bemutatkozásával várja idén Bugacon a Kurultaj, Európa legnagyobb lovas hagyományőrző fesztiválja a látogatókat augusztus 10. és 12. között.
A Panyolafeszt tizenkét év alatt közel ezer fellépőt és több tízezer vendéget csalogatott a faluba. Gazdag, sokszínű programjaival igazi turisztikai attrakció is egyben. Legfontosabb a minőség, nemcsak zenei produkciókban, hanem…
A nagy sikerre való tekintettel 2018. augusztus 3-4-én ismét megrendezésre kerül a III. Szigetvári Ostromnapok Fesztivál, melynek helyszíne a Szigetvári Vár. A programokat tekintve minden korosztály igényeit kielégítve lesz kézműves…
Augusztus első hétvégéjén ismét Szelidi Gasztro Fesztivál a megszokott programokkal és még egyéb újdonságokkal. Figyelem: az új helyszín az Árnyas kemping! Pénteken és szombaton este koncertek, fellép többek között a…