Holnap meghosszabbított nyitvatartással, 21 óráig várunk mindenkit! 17 óra után félóránként belemerülhettek majd az Éjszaka a MINIVERSUM-ban programunkba is, amikor leszáll az éj minivilágunkra, és több mint 10.000 apró fényforrás…
Tokaj az egyik legbájosabb, legszebb természeti adottságú, nagy történelmi múlttal rendelkező kis város Északkelet- Magyarországon, melyet kár lenne kihagyni uticáljaink közül. A tavalyi Adventi forgatagot hagyomány teremtő szándékkal hoztuk létre,…
Utcazene Verseny (közönségszavazattal és külön zsűrizéssel) gasztronómiai, és kézműves vásárral, Tokaji borok kostólóival egybekötve. Különleges hangszerek, különleges zenék, stílusos előadók, egybefoglalva nagyon színes és egyedi program várható akusztikus formában!
Az idei évben is hamisítatlan karácsonyi hangulattal, fenyő-, és fahéj illattal, étel és ital finomságokkal, kézműves termékekkel várjuk a Kedves Soproniakat és a Sopronba látogató vendégeinket Sopron Fő terére és…
A nagy sikerrel megrendezett nyári filmes tábor után most több délutáni és hétvégi filmkészítő szakkört is indítunk az AZTA! Műhelyben. Nagy Katával az animációs kisfilm készítésbe tanulhattok bele, ahol a…
2018. november 16-án és 17-én ismételten a Magyar Természettudományi Múzeum ad otthont a Vadonleső Program „Év emlőse: a földikutya” „Földikutya Gála és Forgatag” című kétnapos záró rendezvényének. A rendezvény keretében…
A Tanúhegyek nyomában a Magyarországi Kárpát Egyesület és a Szent Jakab Zarándok Egyesület által szervezett teljesítménytúra és terepfutó verseny, amelynek a Balaton-felvidéki Nemzeti Park egyik legszebb része ad otthont. A…