Zalaegerszeg idén már sokadik alkalommal ad otthont az Országos Fazekas-keramikus eseménynek. Ez a rendezvény nem csak a város, hanem a Nyugat-dunántúli régió egészének kiemelt eseménysorozata, amely a Göcsej vidék gerencsérjeinek…
Békés megyében ismét előhúzzák a hagyományőrzők a jelmezeket. A békéscsabai rendezvényen minden hagyományokat szerető vendég megtalálja számítását. Hiszen a Vitézi játékok az idén is bemutatásra kerülnek, a rendezvénysorozat évről évre…
Egy méltán híres és sok éve folyamatosan zajló eseményre invitálnak minden érdeklődőt a Duna melletti városba. A nemzetiségi rendezvényen mindenféle program elérhető lesz, így minden korosztály számára ajánljuk.Az országban élő…
A már hagyományosnak számító böllér rendezvény ebben az évben sem fog elmaradni. Már hajnali 6 órától kezdődik a program, így érdemes ezen a napon korábban kelni.Akik vágynak egy igazi falusi…
Ismét gasztronómiai és kulturális rendezvénynek ad otthont Esztergom. Mindenkit sok szeretettel várnak a sonkák ünnepére. Húsvét alkalmából az idén újból megrendezik a Sonkaszegő eseményt, melyen több program vár a kilátogató…
A város pár napra élettel telik meg, hiszen az eseményre igen sok látogatót várnak a helyiek. A csárda hangulatos oszlopos tornácán már megterített asztallal várják az érkezőket. A hagyományos gulyásfőzésen…
A Medvehagyma fesztivált, a Pécshez közeli Orfűn rendezik meg. A fesztiválon finom ételek és kellemes szórakozás várja az érkező vendégeket. A finom ételek mellett az egészséges életmód is előtérbe kerül.Felnőtteknek…