Egy teljes hétvégén át érhető el a KeszthelyFest a szórakozni vágyók számára. Keszthelyen a nyugat-balatoni nyár egyik legkiemelkedőbb fesztiválját rendezik meg, amely teljesen díjmentesen látogatható. A háromnapos fesztivál a pezsgő…
Kihagyhatatlan ajánlat Gyenesdiáson a Keszegfesztivál. Mind a két napon keszegsütés, gyerekeknek játszóház, halételek főzése és versenyek. A fesztivál kicsiknek és nagyoknak is színes programajánlatot kínál. A délelőtti keszeg sütések után…
Az elmúlt év sikerén felbuzdulva idén is megrendezésre kerül Esztergomban a Sörfesztivál. A nagyszabású rendezvényen több mint 100 féle kézműves sört lehet megkóstolni, koncerteket hallgathatunk a fő téren és még…
Országos Kerékpáros Körtúránk első szakaszának utolsó felvonása következik, melynek során meglehetősen sokat fogjuk látni a Duna vizét. Esztergom vasútállomásáról indulunk, némi rövidke városnézés során kijutunk a Duna partjára, és megindulunk…
A Csillaghegyi Közösségi Háztól 7-7:30 között indulhatnak a 200 kilométerre vállalkozók. Ezt követően 7:30-tól a 100 és 8-tól a 35 kilométeren indulókon a sor. Az útvonal a régi, a Pilisen…
A Petőfi Irodalmi Múzeum ebben az évben is várja az érdeklődőket a rendezvényre, amely már sokadik alkalommal kerül megszervezésre. A könnyed szórakoztatás és az irodalom népszerűsítése a rendezvény fő célja.…
Tizedik alkalommal szerveznek Nagyszebenben a Hungarikum Napokat. A hagyományőrző négynapos rendezvényen (július 4. és 7. között) magyar kézművesek és gasztroturisztikai régiók is bemutatkoznak. A fesztivál július 4-én, 19 órakor a…