Február 28. és március 8. között immár hatodik alkalommal várja a közönséget az ország egyik legjelentősebb hazai historikus zenei koncertsorozata, a Régizene Fesztivál.
A Gasztroblogger Fesztivál a Mentes Feszttel egy időben és egy helyszínen kerül megrendezésre, de továbbra is zártkörű szakmai rendezvény!
Minek örült a legjobban Gombóc Artúr? A csokoládénak! Igen, Gombóc Artúr a világon mindennél jobban szerette a csokoládét.
A darabon már a sokadik generáció nő föl. Az anyukák, a nagymamák sokszor együtt éneklik a dalokat a színészekkel, a közönségszervezők pedig állítják, a gyerekek jó része is többször látja…
A Kolibri Fészek előadása egy kalandos éven át követi Bogyó, a csigafiú és Babóca, a katicalány barátságának fordulatos állomásait.
A Kolibri Színházból ismert Alexics Rita, Philipp György, karmester-rendező, és Mózes Zoltán, kortárs performer közös előadásában mindannyiunk első hangi és képi emlékei elevenednek meg, amik sok szempontból meghatározóak, még ha…
Alíz tízéves lett. A család összegyűlik, hogy megünnepeljék a kislányt, ám az ünnepség nem éppen úgy alakul, mint ahogy azt Alíz édesanyja megálmodta.