Hamarosan újra teljes lesz a Budapest Gyógyfürdői Zrt. fürdős kínálata. Március 15-én az összes fürdőjüket bezárták és azóta ütemezetten nyitották ki újra a létesítményeket. Ezek közül utoljára maradt a Gellért…
Orgona- és rézfúvós hangversennyel, múltidéző udvari mulatságokkal, lantdalokkal és szonátákkal várja a közönséget szerdától a 21. Tatai Barokk Fesztivál az Esterházyak által emelt, ma már műemlék épületekben.
Augusztus 10-től teljes gőzzel zajlik a munka a Thália Színházban; ettől a naptól folytatódnak a Gyilkosság az Orient Expresszen próbái, és hamarosan elkezdődnek a felújítópróbák is.
Bánk bán operabemutatót rendeznek a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon augusztus 19-én, államalapításunk ünnepének előestéjén.
Hangversenyekkel is várja augusztus 20-án a közönséget a Magyar Nemzeti Múzeum, amelyet a nemzeti ünnepen ingyenesen látogathatnak az érdeklődők.
Kézfogás 2020 címmel online koncertet ad Szarka Tamás és zenekara a nemzeti összetartozás éve jegyében augusztus 20-án.
Összetartozunk alcímmel, rendhagyó módon rendezik meg idén augusztus 20. és 23. között a Mesterségek Ünnepét a budai Várban. A kézműves programok idén vidékre költöznek: országszerte hét helyszínen várják az érdeklődőket…