Hivatalosan szeptember elsején nyílt meg a múzeum gyűjteményéből rendezett új válogatás Időgép címmel, A kiállítás a koronavírus-világjárvány rövid szünetében, rendkívüli körülmények között jött létre, így nem hagyhatta figyelmen kívül az…
Szeptember 22. és 27. között tartják a fesztivált a tatabányai Jászai Mari Színházban. A Jászai Mari Színház 2015-ben azzal a céllal hívta életre Monodráma és Stúdiószínházi Fesztiválját, a Most Fesztet,…
A közönség az első élő közvetítést október 3-án délután 3 órakor láthatja, amelyre a cirkusz weboldalán válthatók kedvezményes, normál és családi jegyek.
A tavalyi évhez hasonlóan a hagyományos és a legmodernebb, innovatív mozgásformák mellett a tömegsportok, hagyományos magyar sikersportágak is felvonulnak majd a Papp László Sportarénában, interaktív bemutatókkal, játékokkal népszerűsítve a rendszeres…
Szeptember elejétől négy őszi hétvégén rendezik meg a kapolcsi Völgyhétvégéket, a programsorozat koncertjein, kiállításain, előadásain, filmvetítésein, beszélgetésein a részvételt összesen ötszáz főben maximalizálják, egy-egy hétvégére megnyitnak a Művészetek Völgye kedvenc…
A Nyitott Főzdék Napján megnyitják a kapuikat a magyar kisüzemi sörfőzdék, hogy megmutassák magukat és söreiket a nagyközönségnek! Október 10-én egész nap változatos programokkal, főzdetúrákkal, finom falatokkal, sörkóstolókkal és vásárlási…
A Magyar Képregény Szövetség 16. alkalommal rendezi meg az ország legnagyobb képregényes rendezvényét, vásárát. A fesztivál ideje alatt különböző képregényes kulturális programokkal vesszük be Budapestet: a tavalyi Alfabéta-díjasok kiállítása (Restro…