2020. október 22. és 25. között Budapesttel együtt 15 magyarországi városban turnéznak a világ legnagyobb fesztiváljait megjárt sikerfilmek.
1896-ban még állt Lipótvárosban egy monumentális, csúf, négyszög alakú épület, kaszárnya volt és börtön. Bizonyára kitaláltátok már, az Újépületről van szó.
Különleges városnéző sétánkon az egykori városmaggal ismerkedünk. Nem is hinnétek, mennyi apró rejtély bújik meg a kis utcákon, az épületek udvarán.
Hangforrás címmel interaktív zenei és hangszertörténeti fesztivált, kiállítást és konferenciát rendeznek a budapesti Benczúr Házban november 13. és 15. között.
Balatonalmádin az idén is megrendezik a tökös ünnepet, mely a helyiek és a környékbeliek számára kiemelkedő rendezvénynek számít. Évről évre egyre többen látogatnak el a tökös rendezvényre távolabbi helyekről is.…
2020. október 24-én délelőtt a hagyományos Darufesztivál, délután pedig a behajtás népszokása elevenedik meg Hortobágyon a Szent Dömötör napi Behajtási Ünnepen a Kilenclyukú híd lábánál.
A Laczkó Dezső Múzeum 2021 júniusáig megtekinthető tárlata a két világháború közötti Magyarországot mutatja be.