A színpadi táncelőadások, a koncertek mindig egy kivételes formáját jelentették a kikapcsolódásnak, feltöltődésnek.
Ötven-száz fős tömegek „sétálnak” együtt a belvárosban hétvégente, a résztvevők a Bevásárlóutca Menedzsment (BUM) őszi kanapétúráján keresztül ismerhetik meg a főváros legérdekesebb utcáit élő, Zoom közvetítésen keresztül.
Vasárnap elindultak a Fonó online sorozatai. Kubinyi Júlia népdalénekes, a Fonó népzenei művészeti vezetője adventi énekeket tanít vasárnaponként videósorozatban, amelybe kedve szerint bárki bekapcsolódhat.
A kő című produkció online premierjét láthatja a közönség december 5-én; Marius von Mayenburg darabját Michal Docekal rendezésében a Pesti Színházból közvetítik.
December 1-től 24, szociálisan érzékeny design-projektet mutat be a kulturálisan pezsgő Bartók Béla úton a design management csapat.
Online adventi kiállítást és vásárt rendez a MANK, emellett az érdeklődők a Lássátok, lássátok! című virtuális tárlatot szerdától december 31-ig tekinthetik meg – tudatta a Magyar Alkotóművészeti és Nonprofit Kft.…
Idén hatodik alkalommal, ám rendhagyó módon tartja meg adventi programjait a Várkert Bazár: Rád gondolok! című kampányával december 1. és december 24. között az online térbe költözik.