Mindannyiunk élete „pause” állapotba került a világjárvány miatt az idei év első felében, így az eredetileg májusra tervezett Zsidó Művészeti Napok programjai is elmaradtak, de nem véglegesen, hiszen a zsidó…
A nagyközönség már regisztrálhat arra az új vezetett sétára, amely Budapest egyik legdinamikusabban fejlődő városnegyedét feltérképezve mutatja be a fenntartható fejlődés aspektusait és annak sokrétűségét. A változatos állomásokból álló városi…
Több mint két évtizede annak, hogy Saïd Tichiti Magyarországra érkezett, és nagyjából ezzel egy időben született meg a magyar világzenei szcéna egyik legmeghatározóbb együttese, a Chalaban. Többek közt ezt a…
Cziffra György, a 20. század egyik legkiemelkedőbb magyar előadóművésze emlékét idézik fel a zongoravirtuóz századik születésnapján, 2021. november 5-én a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében a Cziffra György-emlékév kiemelt eseményeként.
Ősszel is színes programokkal és kedvezményes szezonbérletekkel várja a családokat, természetkedvelőket az eplényi Síaréna Vibe Park, ahol mindenki átélheti a hegy rezgéseit.
3 napos nemzetközi kutyakiállítás Komáromban. A MEOE Szövetség 3 x CACIB nemzetközi kutyakiállítást rendez 2021. október 22-23-24-én- Komáromban. A három nap alatt közel 3000 kutya bemutatása történik a Monostori Erőd…
Az idei Csipkebogyó Fesztivált 2021. október 23-án (szombaton) rendezik meg Szarvaskő településen. A Csipkebogyó Fesztivál Szarvaskő leglátogatottabb és elismertebb rendezvénye. A fesztiválon a helyi hagyományok szerint elkészülő csipkelekvár főzés bemutatása…