Molnár Ferenc Caramel produkciója évről-évre szívhez szóló, megható és katartikus élményt nyújt a közönségnek, akik a felcsendülő dalokat álló tapssal jutalmazzák a Margitsziget színpadán. Caramel 2022-ben, az Összetartozás Napján hasonlóan…
Két napon át szellemi kulturális örökség bemutatók, színpadi produkciók, kézműves foglalkozások, zenei és táncos programok várják a látogatókat a Skanzenben.
Szekszárd tartalmas rendezvénysorozata a történelmi belvárosban kerül megrendezésre, ahol a pünkösdi hagyományokat elevenítik fel a szervezők. Az eseményen a szabadidő tartalmas eltöltése is megvalósulhat, hiszen a minőségi ételek mellett, színvonalas…
Ez az esemény idén is megrendezésre kerül, amelyen immáron 4 Balaton-parti város is részt vesz. Az érdeklődőket sok szeretettel várják a városok. Gasztronómiai, borászati és kulturális programok kavalkádja kerül megrendezésre…
Idén újra a boré a főszerep, mely minden évben szezonnyitó rendezvény a maga nemében a gasztronómia területén. A hagyományosnak számító rendezvényen évről évre egyre több bor jelenik meg, így egyre…
Gyümölcsös vagy valami testesebb, esetleg fűszeres vagy habzó, ezen a budapesti rendezvényen biztosan mindenki megtalálja magának a megfelelő nedűt. A több napos fővárosi eseményen az ország legjobb pincészetei vonulnak fel…
Az idei nyár fantasztikus színházi előadásokkal, különleges szabadtéri produkciókkal várja a kultúra rajongóit. A színházak szerelmesei ebben az évben sem maradnak nagyszerű színdarabok, nívós előadások és neves művészek nélkül.