Friss hírek

Archívum

Otthonok tízezreire utaznak a betörők

Otthonok tízezreire utaznak a betörők

Eseményfigyelő 687

biztonsagAz elmúlt öt évben közel ötszázezer betörést regisztráltak Magyarországon, melyek harmada Budapesten történt. A besurranó tolvajok olyan gyorsan cselekednek, hogy mire feleszmélünk, már búcsút is inthetünk értékeinknek. A hivatalos adatok szerint 2014 és 2018 között 459.420 betörést jelentettek a lakástulajdonosok hazánkban,...

...amiből az következik, hogy a magyarok jelentős részének már volt része hasonló negatív élményben, a legtöbb eset, pedig a nyaralási szezon és az ünnepek alatt történt. A betörési láz ráadásul növekvő tendenciát mutat. Azt is elmondhatjuk, hogy Budapest a legbűnösebb város: itt öt év alatt 143.138 alkalommal fosztottak ki otthonokat a besurranók.

A statisztikákból, az is kiderül, hogy azokban a kerületekben volt magasabb a rablások aránya, ahol több a családi ház. A betörések számát tekintve, a II. kerületben regisztrálták a legtöbb esetet, amit Újbuda követett harmadikként, pedig Zugló.

Ami a megyéket illeti, Pest megyében közel 48 ezerszer, Borsod-Abaúj-Zemplénben több mint 30 ezerszer, Bács-Kiskunban pedig megközelítőleg 22 ezerszer törtek be a lakásokba a tolvajok az utóbbi öt évben. A legbiztonságosabb megye ilyen szempontból Nógrád, ahol „csak” hétezer betörést regisztráltak ez idő alatt.

A statisztikák arra is rávilágítanak, hogy egy-egy betöréshez 10 perc is elég, tehát ennyi idő kell, hogy féltve őrzött kincseink nyomtalanul eltűnjenek.
Pedig ma már nem feltétlenül kell nagy értékű beruházásra gondolni, amikor értékeink biztonságára vágyunk.

mgvtresor

Például az MGV Budapest Trezor exkluzív széfszolgáltatása, már pár ezer forintért elérhető bárki számára, ezzel a minimális anyagi befektetéssel pedig elfelejthetjük a rettegést, hisz páncélterme Magyarország egyik legbiztonságosabb pontja. Az ügyfelek értékeit hatalmas, egyedi készítésű páncélajtó védi, amit a nap 24 órájában fegyveres szolgálat őriz, és amelybe csak az arra jogosultak léphetnek be. Ráadásul hazánkban egyetlen más trezor sincs ellátva olyan arc-, tárgy- és mozgásfigyeléssel felszerelt svájci technológiával, mint amit itt ebben a Budapest szívében telepített biztonságtechnika véd..

Az MGV Zrt. nem mellékesen mikro-, kis és középvállalkozások hitelezésével, fejlesztésében egy meghatározó piaci szereplő. Ők az egyetlen „nem bank”, akik MNB engedélyével széfszolgáltatási tevékenységet végezhetnek.

mgv

Ami a legjobb, hogy már 3 hónapra is lehet náluk bérelni széfet, tehát, ha csak a nyári nyaralás idejére szeretnénk, az is megoldható, és ahogy az elején említettük, a besurranások nagyrészben ez idő alatt történnek. A tolvajok kifigyelik, hogy mikor van üresen hagyva otthonunk, de nem szabad hagyni, hogy a felhőtlen nyaralásunkat, beárnyékolja a félelem.

Igényeljen széfet online vagy keresse fel őket www.budapesttrezor.hu/kapcsolat oldalon található elérhetőségek egyikén.

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026