Friss hírek

Archívum

25 év után épülhet új kongresszusi központ

25 év után épülhet új kongresszusi központ

Eseményfigyelő 1375

kongresszusi kozpontAz új kongresszusi központ építése 2017-ben elindulhat - mondta az NGM helyettes államtitkára a Turizmus és profit című szakmai konferencián Budapesten. A szakma által régóta sürgetett beruházást, amelyre lett volna évekkel ezelőtt piaci jelentkező (a SYMA Rendezvényközpont), először az adminisztráció majd a 2007 utáni a pénzügyi válság akadályozta meg.

Ruszinkó Ádám turizmusért felelős helyettes államtitkár a konferencin elmondta: elkészült a budapesti konferencia-, és programturizmus fejlesztésének középtávú koncepciója, ami a központ megépítéséhez szükséges források biztosításáról és ütemezett felhasználásáról szóló előterjesztés részeként tavasszal kerül a kormány elé - számolt be a realista.hu.

A kész koncepciótervet és a tervezési programot még idén véglegesítik, 2017-ben a források ismeretében elindulhat az építkezés, az várható átadás 2018 végén lehet. A KSH legfrissebb adatairól kiemelte: a turizmus tavaly rekordévet zárt, minden fontos mutató nőtt a nemzetközi nehézségek ellenére, a magyar turizmus kínálata jelentősen javult.

(Forrás: Üzleti hírszerzés)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

HIFI Show 2026 – A tökéletes hangzás világa Budapesten
HIFI Show 2026 – A tökéletes hangzás világa Budapesten
Jubileumi Whisky Show, 2026. november 7–8.
Jubileumi Whisky Show, 2026. november 7–8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
PontyShow, 2026. november 6–8.
PontyShow, 2026. november 6–8.
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
November végéig lehet nevezni "Az Év Lakóparkja" versenyre
November végéig lehet nevezni "Az Év Lakóparkja" versenyre
Egyiptom kincsei várnak a Bálnában: vár a fáraók világa
Egyiptom kincsei várnak a Bálnában: vár a fáraók világa
The Geometry of Vision / A látás geometriája - 2026. november 22-ig
The Geometry of Vision / A látás geometriája - 2026. november 22-ig
E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba
E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba