Friss hírek

Archívum

Szabad Szoftver Konferencia és Kiállítás, 2017. március 25.

Szabad Szoftver Konferencia és Kiállítás, 2017. március 25.

Eseményfigyelő 1269

szoftverAz FSF.hu Alapítvány 2017-ben újra megrendezi a Szabad Szoftver Konferenciát és Kiállítást Budapesten. A konferencia Budapesten, a Villányi úti Konferenciaközpontban lesz. Három szekcióban párhuzamosan zajlanak a szakmai előadások, ezekkel párhuzamosan az egyetemen szabad szoftverekkel és szabad kultúrával kapcsolatos kiállítás lesz.

A konferencia során ismét lehetőség lesz a konferencia előadóinak értékelésére, amely egyrészt segít nekünk a jövőbeli program kialakításában, másrészt a legtöbb szavazatot begyűjtő előadó ajándékban is részesül. A szavazatukat leadó hallgatók díjazásául pedig azon hallgatók között, akik a konferencia reggelén érkeznek és a rendezvény végéig maradnak, kisorsolunk egy, kettő vagy három FIXME valamit, még beszerzés alatt...

A konferenciára jelentkező előadók és előadások közül a szakmai zsűri tagjai választották ki azokat, amelyek bekerülnek a három szekció programjába. A zsűri tagjai: Kadlecsik József, Erdei Csaba és Varga Csaba.

A konferenciára Magyarország legjobb előadóit, kiállítóként pedig számos szabad szoftverekkel foglalkozó civil, szakmai szervezetet valamint céget hívunk. A részvétel látogatók számára ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Az előadások anyagából konferenciakiadvány készül majd, mely ISBN számot is kap.

Időpont: 2017. március 25., 9.30-17.00
Helyszín: Villányi úti Konferenciaközpont, Bp. XI., Villányi út 11-13
Információ: http://konf.fsf.hu/cgis/ossc

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

HIFI Show 2026 – A tökéletes hangzás világa Budapesten
HIFI Show 2026 – A tökéletes hangzás világa Budapesten
Jubileumi Whisky Show, 2026. november 7–8.
Jubileumi Whisky Show, 2026. november 7–8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
PontyShow, 2026. november 6–8.
PontyShow, 2026. november 6–8.
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
November végéig lehet nevezni "Az Év Lakóparkja" versenyre
November végéig lehet nevezni "Az Év Lakóparkja" versenyre
Egyiptom kincsei várnak a Bálnában: vár a fáraók világa
Egyiptom kincsei várnak a Bálnában: vár a fáraók világa
The Geometry of Vision / A látás geometriája - 2026. november 22-ig
The Geometry of Vision / A látás geometriája - 2026. november 22-ig
E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba
E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba