Friss hírek

Archívum

Siófok lett a Marketing Fővárosa 2018-ban

Siófok lett a Marketing Fővárosa 2018-ban

Eseményfigyelő 1158

varosmarketingdijMájus 30-án adták át a negyedik Országos Városmarketing Díj pályázat díjait, melynek a Márkamonitor Márkaépítés konferenciájának a Magyar Marketing Szövetséggel (MMSZ) közös szervezésű Város-és Turizmusmarketing-szekciója adott otthont – erről az MMSZ közleménye tájékoztatta a Kreatívot.

Az MMSZ elkészítette a 2018-as Országos Városmarketing Térképet, amely bemutatja az – ahogyan ők fogalmaznak – „marketingaktív” megyéket és városokat. A térképből látszik, hogy mindösszesen négy megyéből nem érkezett nevezés. Tizennégy város egynél több pályázattal nyert Városmarketing gyémántot, míg nyolc város egy pályázattal nyert. A negyedik évben 76 nevezés érkezett 23 várostól. A pályázó szervezetek 7 kategóriában nevezhettek. Idén - szemben az előző évekkel, ahol a rendezvény kategória volt a legnépszerűbb - a külső kommunikációs megoldások és tartalom kategóriában érkezett a legtöbb nevezés, összesen 23.

http://image.kreativ.hu/580x412/514154.jpg
Forrás: kreativ.hu

A szakemberekből álló zsűri a pályamunkákat a megalapozott tervezés, a kreativitás, a szakszerű megvalósítás, a kitűzött célok elérését jelentő hatásosság és a források célszerű felhasználását jelentő hatékonyság szempontjai alapján értékelte. Minden olyan pályázat, amely megfelelt a zsűri előzetesen meghirdetett kritériumrendszerének elnyerte az Országos Városmarketing Díj gyémánt elismerését.

Az idei év fődíjasa Siófok városa lett, így ezentúl viselheti a „Marketing Fővárosa 2018” címet. A díjat Stadler-Szentpéteri Ildikó, a Siófoki Fürdőegylet-Turisztikai Egyesület vezetője és Bárkányi Bianka marketingmunkatárs vette át. A város 11 nevezést nyújtott be, 8 Városmarketing Gyémánt díjat nyert el és a versenykiírás szerint, aki a legtöbb gyémántot nyeri el az lesz az adott évben a Marketing Fővárosa.

Városmarketing nagykövete különdíjat Győr városa kapta, hiszen Siófok után ők nyújtották be a legtöbb pályázatot.

A Marketingaktív megye 2018 különdíjat Borsod-Abaúj Zemplén megye nyerte. Ezt az elismerést azon megye kapta meg, amely a települései révén a legtöbb Városmarketing gyémánt elismerést szerezte. Miskolc hét, Kazincbarcika két nyertes pályázata révén vált Borsod-Abaúj Zemplén megye a „Marketingaktív megyévé”.

Az idei évben a Városmarketing Díj Gyémánt Ranglista 2015-2018 élén holtverseny alakult ki, hiszen Győr és Miskolc városa is tizenkilenc gyémánt díjas pályázattal állnak a lista élén. A ranglistán azok a települések szerepelnek, akik a pályázat kiírása óta gyémánt elismerést szereztek a pályázataikkal.

Tavaly új különdíj is van, amely a Hatékonysági különdíj nevet viseli. Ezt a díjat Vásárosnamény városa kapta, aki a pályázataival leginkább bizonyította a hatékonysági mutatók bemutatása által, hogy a kitűzött, pontosan megfogalmazott marketingcélok elérését a leghatékonyabb forrás-felhasználással sikerült megvalósítania.

A pályázatról részletesebb információk a kapcsolódó honlapon tekinthetők meg.

(Forrás: Kreatív Online)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.