Friss hírek

Archívum

Ötszázan úszhatják át a Dunát

Ötszázan úszhatják át a Dunát

Eseményfigyelő 496

urbanVárhatóan ötszázan vágnak neki a Duna átúszásának augusztus 31-én az Utcalimpiának is nevezett Budapest Urban Games (BUG) keretein belül. A jelentkezők a Műegyetem rakparttól teljesíthetik majd a 470 méteres távot. Az úszók biztonsága érdekében 9 és 14 óra között teljes hajózár lép életbe a Duna belvárosi szakaszán,...

...vagyis ebben az időszakban a hajóforgalom leáll a Rákóczi híd és az Árpád híd között, a kikötőkben álló hajók pedig nem hagyhatják el a pontonokat.

Az eseményt idén is a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat biztosítja 15 mentőhajóval, hajónként három vízimentővel. Az átúszást menet közben megszakító versenyzőket azonnal kiemelik a vízből. Az úszófolyosót a szakértők a legbiztonságosabb folyószakasznak tartják, ezen a részen nincsenek örvények és augusztus végére az apadás is elkezdődik. A vízminőséget a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. Vízminőségi Vizsgáló Laboratóriuma a verseny előtti napokban ismét ellenőrzi majd.

dunauszas

Tavaly a legjobb időeredményt elérő úszó 4:13 perc alatt teljesítette a távot, az átlagteljesítmény 7-10 perc volt. A szakértők elsősorban a gyorsúszást ajánlják, ami természetesen kiegészíthető mellúszással.
A regisztráció ingyenes, azonban érvényes orvosi igazoláshoz kötött. Amatőrök esetében egy hónapnál nem régebbi orvosi igazolást kell a helyszínen bemutatni, de a szervezők elfogadják az idei Balaton-átúszáson és Velencei-tó-átúszáson résztvevők igazolásait is. Hivatásos sportolók esetében érvényes éves sportorvosi engedély szükséges az induláshoz.

A negyedik Budapest Urban Gamest a Budapest 2019 Európa Sportfőváros sorozat részeként rendezik meg. Az Utcalimpia - amelynek célja, hogy összekovácsolja a sportközösségeket és népszerűsítse a városi sportolást - több sportolási lehetőséget kínál a futástól a streetballon át a minden évben kiemelt népszerűségnek örvendő Duna-átúszásig.

Forrás turizmusonline.hu

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.