Friss hírek

Archívum

Nagyot húzott Kína: itt a világ első állatkertje, ahol az ember van a ketrecben és nem az állatok

Nagyot húzott Kína: itt a világ első állatkertje, ahol az ember van a ketrecben és nem az állatok

Eseményfigyelő 1114

fehetoroszlanRengeteg állatkert létezik a világon, ahol az állatok bezárva töltik az életüket és csak nagyon kevés szeretetet és törődést kapnak. A Lehe Ledu Wildlife Zoo nevű állatkert tulajdonosai teljesen másképp gondolják a dolgokat, ezért egy nagyon különleges ötlettel álltak elő. Az állatkertben nem az állatok vannak bezárva, hanem az oda látogatók.

A Csungking városban található állatkert inkább egy vadrezervátumra hasonlít, ahol az emberek egy hatalmas ketreccel körbezárt autóban járhatják be az állatkert területét. Az itt élő állatok egy hatalmas zárt területen bóklászhatnak kedvükre, miközben hivatásos gondozók figyelnek rájuk.

A kezdeményezés mindenképpen példaértékű, segítségével ugyanis visszaszoríthatóak, sőt, akár teljesen megelőzhetőek is lennének a felelőtlen szülők hibájából, csibész gyermekek által elkövetett állatkerti kihágások. Az alábbi videóban egy kis betekintést nyerhetünk az állatkert életébe, ami sokkal barátibb, mint a jelenleg “állatkert” címszó alatt ismert változat.

Forrás: allatbaratok.net

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

HIFI Show 2026 – A tökéletes hangzás világa Budapesten
HIFI Show 2026 – A tökéletes hangzás világa Budapesten
Jubileumi Whisky Show, 2026. november 7–8.
Jubileumi Whisky Show, 2026. november 7–8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
PontyShow, 2026. november 6–8.
PontyShow, 2026. november 6–8.
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
November végéig lehet nevezni "Az Év Lakóparkja" versenyre
November végéig lehet nevezni "Az Év Lakóparkja" versenyre
Egyiptom kincsei várnak a Bálnában: vár a fáraók világa
Egyiptom kincsei várnak a Bálnában: vár a fáraók világa
The Geometry of Vision / A látás geometriája - 2026. november 22-ig
The Geometry of Vision / A látás geometriája - 2026. november 22-ig
E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba
E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba