Friss hírek

Archívum

Modern Gyárak Éjszakája, 2017. november 17.

Modern Gyárak Éjszakája, 2017. november 17.

Eseményfigyelő 1267

gyarakejszakaja kicsiMit tudhatnak meg azok az érdeklődők vállalkozók, tanárok és a munkába készülő fiatalok, akik elolvasva ezt a közleményt ellátogatnak a november 17-én 11 megye 25 gyárába? Ott megláthatják milyen fejlettségi színvonalon, és miként működik egy okos gyár. Itt találkozhatnak a negyedik ipari forradalmat hazánkba is elhozó gyárak eszköztárával és az azokat működtető munkatársaival, valamint vezetőivel.

Az ipari termelés területén is elindult a technológiai forradalom. Ezeket a változásokat nevezték el ipar 4.0 összefoglaló néven a gazdasági, valamint az ipar területén dolgozó szakemberek. 

Miután az ipar 4.0-nak központi szerepe van a gazdaság fejlődésében és a foglakoztatás minőségi növelésében, ezért a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) elindította az Ipar 4.0 Mintagyár elnevezésű programot, amelynek első kiemelt eseménye a Modern Gyárak Éjszakája lesz – mondta Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára november 6-án egy budapesti sajtótájékoztatón.

Lepsényi István kiemelte, hogy a digitalizációra épülő negyedik ipari forradalomban a megfelelő eredményekhez korszerű gyártásra, a jövőt ismerő szakemberekre van szükség.

A Modern gyárak éjszakájára ezért elsősorban a jövő vállalkozóit és szakembereit, a pályaválasztás előtt álló fiatalokat várják, akik november 17-én 16 órától 22 óráig 11 megye 25 gyárában ismerkedhetnek meg a korszerű ipari termeléssel és az okosgyárak működésével.

A látogatók az autóipar, az elektronika, az élelmiszeripar, az energiatermelés, a fémipar, a gépipar, a gyógyszeripar, valamint a feldolgozóipar korszerű működésével és az Ipar 4.0 alkalmazásokkal is megismerkedhetnek. A gyárlátogatás mindenki számára ingyenes, ám regisztrációhoz kötött, amely a www.moderngyarakejszakaja.hu-n érhető el.

gyarakejszakaja

Az államtitkár kitért arra is, hogy a versenyképes termelés érdekében az Ipar 4.0 fejlesztésekbe be kell fektetni. A magyar vállalkozások támogatást és segítséget kapnak ahhoz, hogy elsajátíthassák azokat az ismereteket, amelyek egyrészt a beszállítói pozíció megszerzéséhez, megtartásához, másrészt az Ipar 4.0 szemléletváltáshoz szükségesek.

Megjegyezte, hogy a program indulásakor végzett felmérés szerint a kis- és középvállalkozások (kkv) kétharmada, ezen belül a középvállalatok 87 százaléka készül az elkövetkező időszakban fejlesztésre, és a megkérdezettek több mint felét érdekelné az Ipar 4.0-val kapcsolatos képzés, technológiai bemutató vagy referencialátogatáson való részvétel.

Bárdos Krisztina, az IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a Modern gyárak éjszakája program az Ipar 4.0 Mintagyár projekt része, amely során az IFKA és az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) konzorciumi együttműködésben, az NGM szakmai támogatásával 2019 végéig készíti fel az kkv-kat az ipar 4.0 technológiára és az Irinyi-tervben foglalt újra iparosításra.

[OGH Hírügynökség  |  Kép és szöveg: Kiss Árpád]

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026