Friss hírek

Archívum

Kockázatos felújítandó lakást vásárolni

Kockázatos felújítandó lakást vásárolni

Eseményfigyelő 853

felesAki saját célra vesz lakást, annak a tapasztalatok szerint nem éri meg felújítandó ingatlant vásárolni. A munkálatok elhúzódhatnak, nem ritka az egy évnél is tovább tartó átépítés és ezt kevesen bírják türelemmel és idegekkel. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa szerint az ügyfelek 70-80 százaléka inkább a készterméket választja, és nekik van igazuk.

Jellemzően kudarccal végződnek azok a projektek, amikor valaki úgy vesz ingatlant, hogy maga szeretné azt felújítani mielőtt beköltözik. A leggyakoribb probléma, hogy nehéz megbízható és megfizethető áron dolgozó szakembert találni a munkához. Ma már nem jellemző, hogy barátok, rokonok, ismerősök kalákában vagy épp szívességből besegítenek és általában a tulajdonosnak sincs rá kapacitása, hogy állandóan jelen legyen, közreműködjön és ellenőrizzen, hiszen aki dolgozik, az a munkahelyén tölti idejét. Vagyis a felújítás lassú és drága, egyik sem szerencsés, ha a saját otthonunkról van szó.

Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa azt is megemlítette, hogy nem egyszer hallottak már válásba fulladó lakásfelújításról, ugyanis nagy terhet ró a családokra az átépítés szervezése, lebonyolítása és finanszírozása.


„Ebben tönkremegy az ember idegrendszere, mert nem tud időben beköltözni, nincs meg a megszokott életminősége és ez folyamatosan, a nap minden percében nyomasztja. Éppen ezért ma már mindenki kész megoldásokat, a felújított lakásokat keres”

– szögezte le a szakember.


Hozzátette azt is, óriási segítség és az eladás során nagy előny, ha a felújítást dokumentáljuk, mert így könnyen leellenőrizhető, hogy korrekt munkát végeztek-e a szakemberek.


„Két lehetőség van: az első, hogy a rossz állapotú lakást a tulajdonos a saját ízlése szerint felújíttatja egy generál kivitelezővel, ennek nagyon magas költségei vannak, négyzetméterenként 200-300 ezer forintra is rúghat, amit ki kell fizetni. Igaz, a beruházások megtérülnek, az elhelyezkedéstől függően, akár jóval többet is emelhet az ingatlan értékén, mint amennyit ráköltünk. A második lehetőség, és az emberek 70-80 százaléka ezt választja, hogy felújított, azonnal költözhető ingatlant vásárol, aki lakóhelyet változtat”

– mondta Gadanecz Zoltán.


A GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa azt is hozzátette, ha a műszaki paraméterei megfelelőek a lakásnak, a fürdőszoba és a konyha modern és jó állapotú, akkor érdemes megvásárolni. A részleges felújításokban azonban nincsen köszönet, az ilyen befektetés nem térül meg.

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026