Friss hírek

Archívum

Gyulay Zsolt: Itt az ideje a felújításnak

Gyulay Zsolt: Itt az ideje a felújításnak

Eseményfigyelő 826

hungaroring„Munka, munka és munka: megéri folyamatosan lendületben lenni, hiszen az elmúlt hatból az ötödik évet zárja nyereséggel a Hungaroring” – mondta el az igazgató, aki bekerült 2016 legbefolyásosabb turisztikai személyei közé. A világ egyik legismertebb magyar cégét Gyulay Zsolt hatodik éve igazgatja sikerrel.

A Hungaroring pályán belüli és kívüli sportrendezvényei éves szinten minden egyéb fesztivált maguk mögé utasítva – a legnagyobb látogatószámot hozzák. Csupán a Forma–1 évi több mint 17 milliárd forinttal járul hozzá a magyar GDP-hez, s kétségkívül e legnagyobb rendezvényük generálja bevételük 80 százalékát, de messze nem elhanyagolható az a további 216 nap, amikor egyéb versenyektől hangos a mogyoródi pálya.

„2016-ban sikerrel rendeztük meg az összes nagy nemzetközi eseményt, így a túraautó-világbajnoki futamot (WTCC), a kamionos Európa-bajnoki futamot (ETRC) és a német túraautó-bajnokság (DTM) viadalát.

A Red Bull Air Race a Duna fölött úgy is sikert aratott, hogy az időjárás nem kedvezett különösebben a versenynek, a május elsejei belvárosi Nagy Futam pedig ismét elérte a célját: közelebb hozta a nézőkhöz a technikai sportokat” – számol be az elmúlt évről Gyulay Zsolt.

Fontosnak tartja, hogy egy év kihagyás után visszatért a versenynaptárba a német túraautó-bajnokság futama, mely jelenleg a világ egyik leglátványosabb viadala, s jó hír az is, hogy a csapatok szívesen jöttek vissza a Hungaroringre.

Az igazgató a tavalyi év egyik legnagyobb eredményének könyveli el, hogy újabb öt évvel meghosszabbították a Formula–1-es szerződést, ráadásul nagyon kedvező feltételekkel tudják megrendezni a versenyt a 2026-ig terjedő időszakban.

Persze az sem titok, hogy a Hungaroring megérett a felújításra, hiszen az elmúlt 30 évben szinte hozzá sem nyúltak. A nagyszabású felújítások bevezetéseként, s mintegy legsürgetőbb lépésként a pálya aszfaltcsíkjának teljes hosszában lecserélték a kopóréteget, amire nagyon büszkék: egyrészt, mert önerőből valósították meg, másrészt, mert a Formula–1 nemzetközi versenyigazgatója, Charlie Whiting első osztályú munkának minősítette azt a pályabejárás után.

A felmart aszfalttal a Hungaroring a környező településeknek is segített, mert a sűrű szezon okoz nekik némi kellemetlenséget, ezért is igyekszik a vezetőség a lehető legjobb viszonyt ápolni velük.

Az intézmény három évre tervezett – s legalább 30 milliárd forintot kitevő – fejlesztési programja jelenleg is zajlik, folyamatosan egyeztetnek a tervezőkkel a koncepcióról, a minisztériummal pedig a különböző forrásokról, hiszen a kormány egyértelmű szándéka, hogy támogassa a Hungaroring felújítását.

(Esemény Menedzser - turizmus.com)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

HIFI Show 2026 – A tökéletes hangzás világa Budapesten
HIFI Show 2026 – A tökéletes hangzás világa Budapesten
Jubileumi Whisky Show, 2026. november 7–8.
Jubileumi Whisky Show, 2026. november 7–8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
PontyShow, 2026. november 6–8.
PontyShow, 2026. november 6–8.
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
November végéig lehet nevezni "Az Év Lakóparkja" versenyre
November végéig lehet nevezni "Az Év Lakóparkja" versenyre
Egyiptom kincsei várnak a Bálnában: vár a fáraók világa
Egyiptom kincsei várnak a Bálnában: vár a fáraók világa
The Geometry of Vision / A látás geometriája - 2026. november 22-ig
The Geometry of Vision / A látás geometriája - 2026. november 22-ig
E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba
E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba