Friss hírek

Archívum

Ganczer Gábor: a versenyképesség megtartásához szükség van az üzleti turizmusra

Ganczer Gábor: a versenyképesség megtartásához szükség van az üzleti turizmusra

Eseményfigyelő 795

ganczerInterjúsorozatunkban a Magyar Turisztikai Szövetség kurátorai válaszolnak kérdéseinkre. Válaszaikból, reményeink szerint, kirajzolódik, mit várhat a turisztikai szakma a „szövetségek szövetségének” megalakulásától, a legnagyobb befolyással bíró szakemberek összefogásától.

 Ezúttal Ganczer Gábort, a MaReSz (Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége) elnökét, a Hungexpo vezérigazgatóját kérdeztük.

 Mit vár 2018-tól a saját szakterületén?

Már a tavalyi év is bizonyította, hogy a válságot valóban magunk mögött tudhatjuk, ezt jól jelzi a tény, hogy a rendezvények szerepe és fontossága (beszéljünk akár corporate rendezvényről, akár kiállításról, akár nagy nemzetközi szövetségi eseményről) mind jobban erősödik. Azt mondhatjuk, ismét pezseg a rendezvényszervezői szakma.

Kétfajta hatás figyelhető meg: egyrészt visszatérnek olyan rendezvények, melyek korábban megszűntek, másrészt a megmaradt rendezvények, konferenciák esetében a korábbinál jóval nagyobb a költési hajlandóság, ami mindenképpen jobb évet vetít előre, még a sok szempontból rekordévnek számító tavalyinál is. Ugyanez érződik a Hungexpo életében is, amely – mindamellett, hogy felújításon, korszerűsítésen esik keresztül – kilenc év óta most először lesz három új kiállítás (Hungaromedica, Otthon Design Ősz, Beauty & Style) otthona. Tehát mindenképpen rendezvényekben gazdag és sikeres évre számítok.

 

Hogyan alakulhat Magyarország turizmusa 2022-ig?

Én kifejezetten optimista vagyok. Hazánk rendkívül kiváltságos helyzetben van; a természeti adottságok, Budapest vonzereje, a biztonság, a politikai stabilitás jó mederbe terelik az ország turizmusát, mely ugyanolyan növekvő tendenciát mutat, mint a világturizmus.  Amíg a trendek globálisan is ugyanezek maradnak, addig mindenképpen jelentős fejlődés várható.

Természetesen nem hagyhatjuk figyelmen kívül a folyamatos turisztikai fejlesztéseket, az állami és EU-s beruházásokat sem a különböző régiókban. Úgy gondolom, hogy ha ez a tendencia megmarad, az ország idegenforgalmi attrakcióinak száma, s ezzel együtt vonzereje is dinamikusan fog növekedni.

Mint MaReSz-elnök és mint Hungexpo-vezérigazgató elsősorban az üzleti turizmus további erősödését várom a következő négy évben is. Nagyon bízom benne, hogy a kormányzati szándéknak megfelelően megépül a szükséges infrastruktúra, amely lehetővé teszi, hogy kielégítsük az egyre növekvő igényeket.

Melyek lehetnek Magyarország számára a legnagyobb kihívások, s melyek lehetnek a legfontosabb versenyelőnyök a turizmus területén?

A legnagyobb kihívásokat is az üzleti turizmus területén látom, s úgy gondolom, még időben vagyunk ahhoz, hogy lépést tudjunk tartani az Európa-szerte megfigyelhető grandiózus fejlesztésekkel. Amennyiben ­– rövid időn belül – ezekhez hasonló fejlesztések nálunk nem indulnak el, akkor könnyen lemaradhatunk erről a „hajóról”, vagyis a környező országok hamar elcsábíthatják a nagy fizetési hajlandóságot mutató üzleti utazót.

Versenyelőnyeink között továbbra is fő vonzerő maga a desztináció, hiszen Budapest a világ egyik legszebb városa, Magyarország pedig kiváló turisztikai termékek sokaságát tudja felmutatni, ahová a turizmus minden területén (sport-, konferencia-, bor-, gasztro-, szabadidős, kulturális stb.) érdekelt utazó szívesen érkezik, és ami a legfontosabb, szívesen tér vissza. Ebben nagy szerepet játszik a szektorban dolgozó szakemberek profizmusa, rugalmassága.

Mit vár a Magyar Turisztikai Szövetség színre lépésétől?

Röviden: a minden eddiginél erősebb lobbizást. Kicsit hosszabban: úgy hiszem, az MTSZ létrehozásával megtörtént az a fontos lépés, amit a szakma eddig hiányolt, vagyis a hatékony érdekképviseletet a kormányzat felé.

Ez a szakmai ernyőszervezet képes szintetizálni az ágazat egyes területeiről befutó javaslatokat, így jóval „nagyobbat szól”, mint a külön szigetekként működő különböző szervezetek kezdeményezései.

S nemcsak arról van szó, hogy a közös célokért, egységesen, közösen tudunk fellépni a turisztikai szakma képviseletében, annak fejlesztéséért és jobbá tételéért, hanem arról is, hogy egy ilyen szervezetet talán komolyabban vesznek az állami irányítás résztvevői.

Az MTSZ másik sürgető feladata, hogy a kormányt egy új szakmai képzési folyamat koncepciójának kidolgozására és elindítására ösztönözze, mert a jelenlegi közép- és felsőfokú szakemberképzés reformokra szorul. Ennek megoldása pedig választ adhat a turizmus egyes területeit ellehetetlenítő szakemberhiányra is.

(Esemény Menedzser - Turizmus.com)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.