Friss hírek

Archívum

Elindult az I. Tour de Hunguest!

Elindult az I. Tour de Hunguest!

Eseményfigyelő 915

hungesA Hunguest Hotels néhány kerékpársportot kedvelő dolgozójának a fejéből pattant ki az ötlet, hogy fűzzék fel a lánc szállodáit egy többnapos kerékpártúra, melyen a szállodák az egyes állomások.Az ötletet a Hunguest Hotels vezérigazgatója, Hülvely István felkarolta, így augusztus 25-én vasárnap 10.30-kor elrajtolhatott az első Tour de Hunguest...

...mezőnye Budapestről, a Hunguest Hotel Millenniumtól. Öt nap alatt 555 kilométert tesznek meg a kerékpárosok, felkészült túravezetők kíséretében.

hungest

Az első alkalommal Kelet-Magyarország a cél, Budapestről Galyatetőre, majd Egerbe, onnan Hajdúszoboszlóra tekernek a bringások, ezt követi Gyula, végül augusztus 29-én Szegeden, a Hunguest Hotel Forrásnál érnek célba.

A résztvevők nagyon kedvező feltételekkel nevezhettek, így pillanatok alatt megtelt a keret. Dacára, hogy nem verseny, hanem túra, azért tartogat kihívásokat akár a táv, akár az első napok hegyvidéki szakaszai miatt. Aki befejezi, egy remek kerékpáros élménnyel mindenképp gazdagabb lesz.

Ha jól sikerül a program,

a tervek szerint jövőre a dunántúli Hunguest Hotels szállodák adják a túra gerincét.

A Tour de Hunguest célja a kerékpározás népszerűsítése, és a szervezők nem titkoltan arra is fel szeretnék hívni a figyelmet, hogy a Hunguest Hotels szállodái mind elhelyezkedésben, mind szolgáltatásokban felkészültek az egyre népszerűbb kerékpáros turizmus fogadására – tájékoztatta szerkesztőségünket a szállodalánc.

Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Népszerű tartalmak

Tartalom galéria

HUNIVERZUM: interaktív utazás a magyar űrkutatás világába
HUNIVERZUM: interaktív utazás a magyar űrkutatás világába
Walk My World: mitológiai világba léphetünk a Millenárison 2026. október 31-ig
Walk My World: mitológiai világba léphetünk a Millenárison 2026. október 31-ig
Kutatók Éjszakája 2026: egy hétvége, amikor bárki beléphet a tudomány műhelyeibe
Kutatók Éjszakája 2026: egy hétvége, amikor bárki beléphet a tudomány műhelyeibe
Százéves kosárlabda-varázslat: Budapestre érkezik a Harlem Globetrotters
Százéves kosárlabda-varázslat: Budapestre érkezik a Harlem Globetrotters
Jubileumi Whisky Show, 2026. november 7–8.
Jubileumi Whisky Show, 2026. november 7–8.
Különleges autócsodák költöznek az MVM Dome-ba
Különleges autócsodák költöznek az MVM Dome-ba
Megnyílt a Bar Henry a Párisi Udvarban – Építészeti örökség koktélospohárban
Megnyílt a Bar Henry a Párisi Udvarban – Építészeti örökség koktélospohárban
MICE Business Day, 2026. október 20.
MICE Business Day, 2026. október 20.
Milliárdos alvállalkozói követelések miatt kizárták a Lounge Eventet a szakmai szövetségből
Milliárdos alvállalkozói követelések miatt kizárták a Lounge Eventet a szakmai szövetségből