Friss hírek

Archívum

Állami elismerést kapott a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója

Állami elismerést kapott a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója

Eseményfigyelő 990

lovagkeresztKiemelkedő színvonalú munkájáért Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült Béres Attila rendező, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója. Az emberi erőforrások minisztere nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából adta át az elismeréseket.

Kásler Miklós összesen 77 személyt díjazott; a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét harmincegyen, a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét huszonketten, az érdemes művész kitüntetést tizenheten, a kiváló művészit öten, Magyarország Babérkoszorúját ketten kapták meg.

Béres Attila a kitüntetés kapcsán úgy nyilatkozott, az elismerést a Miskolci Nemzeti Színháznak köszönheti. – Nagy megtiszteltetés ez számomra, és úgy gondolom, minden miskolci lakos és színházi néző is sajátjának érezheti a kitüntetést, hiszen az ő szeretetük az, ami 195 éve létrehozta, és azóta is életben tartja ezt a színházat. Mi pedig ezt a szeretetet háláljuk meg mindennapi munkánkkal és előadásainkkal.

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

HIFI Show 2026 – A tökéletes hangzás világa Budapesten
HIFI Show 2026 – A tökéletes hangzás világa Budapesten
Jubileumi Whisky Show, 2026. november 7–8.
Jubileumi Whisky Show, 2026. november 7–8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
PontyShow, 2026. november 6–8.
PontyShow, 2026. november 6–8.
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
November végéig lehet nevezni "Az Év Lakóparkja" versenyre
November végéig lehet nevezni "Az Év Lakóparkja" versenyre
Egyiptom kincsei várnak a Bálnában: vár a fáraók világa
Egyiptom kincsei várnak a Bálnában: vár a fáraók világa
The Geometry of Vision / A látás geometriája - 2026. november 22-ig
The Geometry of Vision / A látás geometriája - 2026. november 22-ig
E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba
E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba