Friss hírek

Archívum

11 éves lett a Nemzeti Vágta

11 éves lett a Nemzeti Vágta

Eseményfigyelő 1219

nemeztivagta11. alkalommal indul útjára a nagyszabású rendezvénysorozat, a korábbi évekhez hasonlóan előfutamokkal. Idén május 1-jén, Sarkadon rendezik meg az első vidéki elővágtát, míg a döntőre szeptember 14-16. között kerül sor, így közel 5 hónapon keresztül szurkolhat a közönség a Nemzeti Vágta futamain.

Ahogyan az összes elővágtán, úgy a békés megyei városban is 12 lovas mérkőzik meg egymással. Az előfutamok három legjobbja és a rendező település lovasa pedig majd a budapesti döntőn bizonyíthat, amelyet újra a Hősök terén rendeznek meg.

A 10 év alatt 4 kontinensről – Ázsia, Afrika, Amerika és Európa – több mint 20 ország lovasai mérték össze tudásukat a nemzetközi futamon, amely idén sem marad ki a programok közül. A szervezők célja nem csak a korábban már résztvevő országok megtartása, hanem annak elérése is, hogy ebben az évben már az összes földrész képviseltesse magát a Nemzeti Vágtán. A fiatal tehetségek sem maradnak ki, a korábbi évek nagy sikerének köszönhetően újra megrendezik a Kishuszár Vágtát, amelyen ezidáig 100 gyermek vett részt. A Vágta futamait minden évben nagy érdeklődés kíséri a határon túli magyarság körében, ezért ebben az évben is a 17 elővágtából 4-et határon túl tartanak.

„Nagy öröm számunkra, hogy a Nemzeti Vágtának ekkora hagyománya van, és immáron 11 éve állandó programja nem csak Magyarországnak, hanem a határon túli magyarságnak is. Mivel évről évre nagy érdeklődés kíséri a nemzetközi futamot, ezért a Vágta kitűnő lehetőség arra, hogy az ide látogató külföldi résztvevőknek, érdeklődőknek egy olyan komoly lovas hagyományokkal bíró ország képét mutassuk, ami egyben nagyszerű turisztikai úti cél is. A huszárság motívuma minden évben erőteljesen jelen van, amivel egy sok évszázados hagyomány előtt szeretnénk tisztelegni. A Nemzeti Vágta felületein folyamatosan beszámolunk a versenyt rendező településekről, illetve az Andrássy úton  berendezzük a Vágta Korzót, ahol bemutatkozhatnak a fővárosi döntőbe bejutott városok és falvak. Úgy gondolom, mindez kitűnő lehetőség a számukra, hogy megismertessék a helyi értékeiket, kultúrájukat minden látogatóval.” – mondta Lázár Vilmos, a Nemzeti Vágta Elnöke.

A Nemzeti Vágta 2016-ban rangos elismerést nyert: a Budapest Turizmusáért Díj megszerzésével azon fesztiválok közé került, amelyek segítenek növelni a magyar főváros vonzerejét és népszerűségét.

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

HIFI Show 2026 – A tökéletes hangzás világa Budapesten
HIFI Show 2026 – A tökéletes hangzás világa Budapesten
Jubileumi Whisky Show, 2026. november 7–8.
Jubileumi Whisky Show, 2026. november 7–8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
PontyShow, 2026. november 6–8.
PontyShow, 2026. november 6–8.
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
November végéig lehet nevezni "Az Év Lakóparkja" versenyre
November végéig lehet nevezni "Az Év Lakóparkja" versenyre
Egyiptom kincsei várnak a Bálnában: vár a fáraók világa
Egyiptom kincsei várnak a Bálnában: vár a fáraók világa
The Geometry of Vision / A látás geometriája - 2026. november 22-ig
The Geometry of Vision / A látás geometriája - 2026. november 22-ig
E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba
E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba