Friss hírek

Archívum

Új utakat keres a Zsolnay Fényfesztivál

Új utakat keres a Zsolnay Fényfesztivál

Eseményfigyelő 316

A Miniszterelnöki Kabinetiroda alá tartozó Magyar Turisztikai Ügynökség több csomagot is letett a kormány asztalára, amelyek a földre zuhant fesztiválszegmens problémáin hivatottak segíteni.

Ha lesznek egyáltalán fesztiválok a nyáron, akkor a magyar kormány állítólag az eddigi támogatások többszörösét fogja szétosztani azon rendezvények között, amelyek a hónapok óta bevétel nélkül létező magyar zenészeket, színészeket, bábosokat, előadóművészeket stb. fogják felléptetni a színpadjaikon.

Plusz: ha a helyzet engedi, sokkal több kisebb fesztivál lesz.

Úgy tűnik, Pécs leglátványosabb fesztiválja a túlélés eme útját választja.

A 2016-tól minden nyáron megtartott rendezvény olyan országos és európai jelentőségű négynapos fényünnep, mely a fényfesztiválok szemkápráztató világát utcaművészeti produkciókkal, újcirkuszi előadásokkal és zenei programokkal ötvözi. A rendezvény már az első évben tízezreket vonzott, 2017-től pedig 50-100 ezer ember vett részt a pécsi belvárosban rendezett programokon.

Most azonban számukra is egyértelművé vált, hogy a koronavírus-járvány és az abból eredő kiszámíthatatlanság miatt nem tudják olyan léptékű összetett programmal megszervezni a rendezvényt, ahogy az a korábbi években tették. Ezért az év hátralévő részében hazai és külföldi alkotókkal együttműködve kisebb fényesemények megszervezésére törekednek, az idei nyárra tervezett programokat pedig jövőre tartják meg. Kifejtették: az eddigi hagyományokat továbbvivő, de olyan kisebb léptékű programok sorozatára lehet számítani, amelyek gondolkodásra sarkallnak, értéket közvetítenek, szórakoztatnak, gyönyörködtetnek – emellett virtuálisan is követhetők.

(Forrás: koncert.hu)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.