Friss hírek

Archívum

Két év után ismét húsvéti programokkal vár a Skanzen

Két év után ismét húsvéti programokkal vár a Skanzen

Eseményfigyelő 227

Két év kihagyás után, április 17-18-án ismét életre keltik a régi falusi húsvéti szokásokat a szentendrei Skanzenben: a látogatókat többek között locsolkodással, hímes tojással és tavaszköszöntő mulatsággal várják.

Ebben az évben a magyarországi mellett a határon túli magyar közösségek zenei és tánchagyományai, díszítési motívumai is megjelennek majd a Skanzen portáin és a színpadi programokon – közölte a szabadtéri múzeum.

A locsolkodás hangulatát a mosonmagyaróvári Lajta Néptáncegyüttes táncosai elevenítik meg, de moldvai csángó és bezenyei horvát húsvéti hagyományokkal is találkozhatnak a látogatók a Skanzen kétnapos húsvéti rendezvényén.

Kézműves vásár, vándormuzsikusok előadása, táncház színesíti a programokat. Mesét mond Simándi László, Csernik Szende és az Álomzug Társulás, fellép az Erdőfű Zenekar, a moldvai csángó zenét játszó Berka Együttes, a világzenei Babcsán Projekt, illetve a Magos és a Kerek Zenekar is.

A kézműves foglalkozások is a húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódnak majd.

A látogatók írókázhatnak és tojást berzselhetnek, de megcsodálhatják az aprólékos műgonddal készülő patkolt tojásokat is.

Bemutatkozik a tojásírás élő hagyománya (a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékén szereplő örökség), az érdeklődők gyergyói, gyimesi, háromszéki, kárpátaljai tojásdíszítési motívumokat ismerhetnek meg.

A kicsik és nagyok készíthetnek gyapjú- vagy agyagbárányt, fonalcsibét, textiltojást, tavaszi ajtódíszt, és hímezhetnek könyvjelzőt is a rendezvényen. Lesz hímestojáskereső játék, locsolóvers tanulás, tojásgurítás, pecsétgyűjtés, és húsvéti ételkóstolás is.

A Skanzen felszentelt templomaiban húsvét vasárnap és hétfőn katolikus misét és református istentiszteletet tartanak, a görögkatolikus templomban pedig pászkaszentelésen vehetnek részt a látogatók.

Az ünnepet megelőző nagyhéten kézműves foglalkozásokkal, bringatúrával és a húsvéti szokások felelevenítésével hangolódik a múzeum az ünnepre.

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026
Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó