Friss hírek

Archívum

Július utolsó napján rendezik a 196. Anna-bált

Július utolsó napján rendezik a 196. Anna-bált

Eseményfigyelő 142

Július 31-én, szombaton rendezik meg a 196. Anna-bált Balatonfüreden. A rendezvényt a hagyományokhoz híven az Anna fesztivál programjai színesítik - közölte a városban tartott pénteki sajtótájékoztatón Bóka István, Balatonfüred polgármestere.

Bóka István elmondta, hogy a rendezvényre meghívást kapnak a 18 éves balatonfüredi lányok és azok a fiatalok is, akik tavaly, az elmaradt bál idején töltötték be 18. életévüket.

A 9. Anna fesztivál július 26-án, hétfőn kezdődik, egyebek mellett prímásverseny, operaest és utcabál is szerepel a programkínálatban. Az Anna fesztivál keretében hétfőn tematikus sétán lehet részt venni, míg kedden és szerdán a Prímásverseny zajlik majd a Kisfaludy Galériában.

Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója a prímásversenyről elmondta, hogy a versenyen idén először a fiatal korosztály is megmérettetheti magát, valamint a klasszikus magyar nóta is felcsendül.

A Magyar Állami Operaház Énekkara lép fel a Gyógy téren csütörtökön és pénteken. Pénteken megrendezik a hagyományos szívhalászatot, szombaton a Valcer Táncstúdió előadását láthatják a nézők a Kisfaludy színpadon.

Fellép Balatonfüred fúvószenekara és a Footprint zenekar, este pedig utcabált rendeznek.

Vasárnap bemutatkozik az Anna-bál szépe és udvarhölgyei, este pedig Operafüred címmel filmvetítés lesz a Gyógy téren.

Simon Attila, a Herend Porcelán Manufaktúra vezérigazgatója kiemelte, hogy 3300 darab porcelánt szállítanak majd a bál helyszínére 89 millió forint értékben.

A díjak mintájában a tradíció mellett az innováció is fellelhető lesz, az első díj a megújult Viktória-mintát, a második díj a korábbi madaras minta modern változatát viseli majd, a harmadik díjon pedig egy új, zöld árnyalatú Apponyi-minta lesz látható - közölte.

Madarász Róbert, a Nemzeti Lovas Díszegység parancsnoka felidézte Kiss Ernő altábornagy emlékét; a róla elnevezett díjat minden évben a bál keretében ítélik oda a kiemelkedő közéleti tevékenység elismeréseként.

A bál fővédnöke Varga Judit igazságügyi miniszter, a díszvendég pedig Veszprém város lesz.

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Népszerű tartalmak

Tartalom galéria

Múzeumok Őszi Fesztiválja, 2026. szeptember 28. – november 15.
Múzeumok Őszi Fesztiválja, 2026. szeptember 28. – november 15.
Müpa Egyetemi Nap - A kulisszák mögött
Müpa Egyetemi Nap - A kulisszák mögött
A Cinema City vásznaira költözik Az Árulók 5. évad nyitóepizódja
A Cinema City vásznaira költözik Az Árulók 5. évad nyitóepizódja
Európai Nyelvek Napja - a nyelvek összekötnek
Európai Nyelvek Napja - a nyelvek összekötnek
Global Digital Trade Expo: Magyarország először díszvendég
Global Digital Trade Expo: Magyarország először díszvendég
Rekordkísérlettel érkezik a 4 Helyszín Bútorkiállítás
Rekordkísérlettel érkezik a 4 Helyszín Bútorkiállítás
HUNIVERZUM: interaktív utazás a magyar űrkutatás világába
HUNIVERZUM: interaktív utazás a magyar űrkutatás világába
Walk My World: mitológiai világba léphetünk a Millenárison 2026. október 31-ig
Walk My World: mitológiai világba léphetünk a Millenárison 2026. október 31-ig
Kutatók Éjszakája 2026: egy hétvége, amikor bárki beléphet a tudomány műhelyeibe
Kutatók Éjszakája 2026: egy hétvége, amikor bárki beléphet a tudomány műhelyeibe