Friss hírek

Archívum

Ifjúsági kerékpáros világkupaversenyt rendeznek Nyíregyházán

Ifjúsági kerékpáros világkupaversenyt rendeznek Nyíregyházán

Eseményfigyelő 118

Az előzetes nevezések alapján húsz csapat – 17 nemzeti válogatott, 2 klubcsapat és 1 regionális sor - 120 versenyzője áll majd rajthoz augusztus 20. és 22. között a 2021-es ifjúsági kerékpáros világkupa-sorozat nyitányán Nyíregyházán.

A 2020-as szezonban hatalmas sportdiplomáciai sikerként először látogattak Magyarországra a korosztály legjobbja, melynek kapcsán hazánk közel száz év után adhatott otthont ismét egy világversenynek a sportág történetében – ráadásul példaértékű volt, hogy a koronavírus-helyzet viszontagságai ellenére a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei viadal volt az egyetlen ifjúsági világkupa-futam, amely megrendezésre került, ezt pedig a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) vezetősége is pozitívan fogadta.

Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár hangsúlyozta: a Nemzetközi Szövetség nem könnyen adja oda ennek a megmérettetésnek a rendezési jogát, a mostani döntésükben pedig szerepet játszhatott, hogy a szervezők a tavalyi Visegrad 4 Juniors megrendezésével már bizonyították azt a felkészültséget, amely egy ilyen nemzetközi sporteseményhez szükséges.

„Magyarországon a kerékpársport a tizenhat kiemelt sportág között kap helyet, a sportági versenyek segítségével pedig az utánpótlás-nevelés és a sportturizmus is fejlődik" – tette hozzá.

A húsz csapat színeiben összesen huszonegy nemzet sportolóit köszönthetjük hazánkban, köztük már egy-két olyan versenyzőt is, akiknek fiatal koruk ellenére már most aláírt szerződésük van egy-egy a sportág elitjét jelentő klub utánpótlásához – a megmérettetés egyik legnagyobb sztárja talán a norvég Per Strand Hagenes lehet.

Természetesem egy ilyen kaliberű verseny a hazai kerékpársport számára is rengeteg előnyt biztosít, hisz a fiatalok szerencsére már a tavalyi évben is bizonyították, hogy versenyben vannak a világ élvonalával. A nemzeti válogatott mellett idén a pécsi Lotus Regional Team is rajthoz áll, előbbiben Mészáros Bence, míg utóbbiban Árvai Kristóf lehet a kapitány.

Princzinger Péter, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke a hazai kerékpárosok szempontjából is kiemelte a verseny jelentőségét: „Ezen a viadalon az U19-es korosztály, tehát tizenhét és tizennyolc esztendős sportolók mérik össze a tudásuk. A megmérettetés remek lehetőséget ad a magyar résztvevőknek is, akik szám szerint tizenketten lehetnek majd ott a mezőnyben" - fogalmazott.

A 2021-es idényben a sorozat nyitányának adhat otthont hazánk augusztus 20. és 22. között. A verseny egy 3,8 kilométeres prológgal kezdődik Nyíregyházán, majd másnap két félszakaszra kerül sor: délelőtt Vásárosnamény környékén egy 89,9 kilométeres, míg délután egy Ibrány környéki 41,2 kilométeres mezőnyetap várja a kerekeseket. A zárónapon újra Nyíregyháza térségében teker majd a karaván, ezúttal 108 kilométert megtéve.

Törzsök Zsolt, a főszervező Mozgás, Egészség Rekreációs Sportegyesület elnöke a sajtótájékoztatón elmondta, hogy szeretnének hagyományt teremteni a verseny megrendezését illetően.

Hozzátette, a világkupa-sorozat következő – és egyben valószínűleg utolsó – versenyét Csehországban rendezik meg, így a begyűjthető világkupa pontok felét most hétvégén, a magyarországi viadalon van lehetőségük megszerezni az indulóknak.

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026