Friss hírek

Archívum

Háromszázmillióból fejlesztik a Körösvölgyi látogatóközpontot

Háromszázmillióból fejlesztik a Körösvölgyi látogatóközpontot

Eseményfigyelő 109

penz1Európai uniós forrásból több mint háromszázmillió forintból fejlesztik a szarvasi Körösvölgyi látogatóközpont- és állatparkot. Rácz András, a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért felelős helyettes államtitkára elmondta: a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programból (GINOP) összesen 4,5 milliárd forint jut ökoturisztikai létesítmények fejlesztésére.

A Környezet és Energia Operatív Programot tekintve (KEOP) mintegy 38 milliárd forintnyi forrás áll rendelkezésre, amelyből több mint száz projektet valósítanak meg.

A helyettes államtitkár elmondta: a KEOP révén több mint százezer hektáron végezhető élőhely-rekonstrukció; emellett a természetvédelmi őrszolgálat munkaeszközeire, a nemzeti parkok körülbelül 14 ezer egyedből álló őshonos magyar állatállományára és monitoring rendszerre is jut forrás.

A GINOP-ból turisztikai jellegű fejlesztések valósíthatóak meg, 4,5 milliárd forintból öt projektet támogatnak: a szarvasi fejlesztés mellett a kis-balatoni, a Szeleta-parki-, a dunakanyari látogatóközpontot, valamint a Fertő-tónál egy kisebb volumenű beruházást.

Tirják László, a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója elmondta: a beruházás révén megduplázható a látogatóközpont évi 20 ezer fős látogatószáma. A 330 millió forintos támogatásból rendbe teszik a 22 hektáros Anna-parkot, létrehoznak egy lombkorona-sétányt, egy foglalkoztató épületet, amely erdei iskolák és nyári természetvédelmi táborok számára biztosít helyszínt és új parkolókat alakítanak ki.

Körülbelül 75 millió forintból új kiállítást terveznek a látogatóközpontban. Felépítenek egy nemzeti parki boltot is, ahol saját feldolgozott termékeiket, mézeket, sajtokat árulnak. Emellett fejlesztik az állatparkot is, többek között ürge kifutót, nyírfajd bemutatót alakítanak ki, és Csehországból hoznak két jávorszarvast.

A beruházást idén nyáron kezdik és várhatóan két év alatt fejezik be. A Körösvölgyi Állatpark 2014-ben nyílt meg, és 45 állatfaj bemutatóhelye.

(Esemény menedzser - http://turizmus.com)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Népszerű tartalmak

Tartalom galéria

MICE Business Day, 2026. október 20.
MICE Business Day, 2026. október 20.
Milliárdos alvállalkozói követelések miatt kizárták a Lounge Eventet a szakmai szövetségből
Milliárdos alvállalkozói követelések miatt kizárták a Lounge Eventet a szakmai szövetségből
STRIX Award 2026: ismét keresik Magyarország legjobb vállalati AI-megoldásait
STRIX Award 2026: ismét keresik Magyarország legjobb vállalati AI-megoldásait
A valóság játéka: Budapestre érkezik a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál
A valóság játéka: Budapestre érkezik a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál
2026. szeptember 26-án jön az első '"Kerékre Fel" a Graphisoft Parkban
2026. szeptember 26-án jön az első '"Kerékre Fel" a Graphisoft Parkban
Fő a kávé - kávékiállítás
Fő a kávé - kávékiállítás
Property Investment Forum, 2026. szeptember 22.
Property Investment Forum, 2026. szeptember 22.
Future of Finance, 2026. szeptember 23.
Future of Finance, 2026. szeptember 23.
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig