Csütörtökön nyílt volna az idei pályázat legjobb munkáit bemutató kiállítás a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban, ahol az ünnepélyes díjátadót is megtartották volna, a járvány miatt azonban ez is másként…
A világ egyik legnagyobb előadóművészeti fesztivál elnöke azt mondta, májusban döntenek a centenáriumi rendezvény sorsáról.
A Müpa a látogatók, művészek és munkatársak egészségét szem előtt tartva a 2019/20-as évad hátralévő részében zárva tart, azaz minden tervezett előadását lemondja július 7-ig.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda alá tartozó Magyar Turisztikai Ügynökség több csomagot is letett a kormány asztalára, amelyek a földre zuhant fesztiválszegmens problémáin hivatottak segíteni.
Szerdán bejelentette a darts első számú szervezete, hogy szintén online versenyt hirdet.
Várhatóan a júliusi Osztrák Nagydíjjal kezdődhet a 2020-as Forma–1-es idény.
Miközben egész Németország arra készül, hogy lazítson a korlátozásokon, Bajorországban csak minimális engedményeket tennének.