A DLG közleménye szerint megtartják idén az EuroTier kiállítást, amely az állattenyésztési ágazatok és az élelmiszeripar kapcsolatáról szól majd.
Megnyílt a 30 év csipkéi című vándorkiállítás, melyen megannyi gyönyörű, különböző technikával készült csipkecsodákban gyönyörködhetnek a látogatók A Szabadművelődés Házában.
Beethoven születésének 250. évfordulója alkalmából a zeneszerző életművéből nyújt ízelítőt a Müpa.
Győr-Moson-Sopron élsportolóinak legjava gyűlt össze nemrég a mosonmagyaróvári Hársfa étteremben, hogy szokatlan csapatépítő tréningen mérhessék össze az erejüket.
A szervezők döntése alapján elmarad az idén szeptemberre tervezett IMEX America 2020 MICE-vásár.
Izoláció helyett virtuális campusokon versenyeztek a fiatalok a karantén időszak alatt. A Campus Rider retro arcade játék közösségépítő missziója több mint 10 000 fiatalt mozgósított.
A debreceni Csokonai Színház tizenhárom új bemutatóval készül a következő évadra - mondta el Gemza Péter igazgató a művészeti programot ismertető sajtótájékoztatón szerdán, Debrecenben.