Két év kihagyás után ismét a közönséggel együtt ünnepli a társulat a Vígszínház születésnapját. Május 1-jén a Vígmajális délutáni ingyenes programjain gyerekfoglalkozásokkal, dedikálással, koncerttel várják az érdeklődőket, akik ünnepélyes keretek…
Mondhatnánk, hogy a világhírű hegedűvirtuóz, Makszim Vengerov neve ismerősen cseng a magyar közönség számára, de ennél jóval többről van szó: nem túlzás azt állítani, hogy a szibériai születésű, izraeli állampolgárságú…
A Logisztika Napja idén április 21-re, azaz a mai napra esik. Az esemény Németországban már 15 éves hagyománnyal rendelkezik, hazánk pedig 10 éve csatlakozott először a kezdeményezéshez.
Idén már tizedik alkalommal valósul meg Magyarország legnagyobb és egyre népszerűbb hulladékgyűjtő eseménye, amelyre keddtől jelentkezhetnek az önkéntesek - jelentette be Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos…
Első alkalommal rendezik meg Sümeg és Bakony térségében április 22. és 24. között a Muzsikál az erdő rendezvénysorozatot, amely szakvezetéses sétákkal, koncertekkel, valamint családi és gyerekprogramokkal is várja az érdeklődőket.
Május 14-én este 6 órakor jótékonysági koncertet rendeznek a fertődi Esterházy-kastély marionettszínházában a kárpátaljai menekültek megsegítésére. A Híd Kárpátaljáért program számára rendezett jótékonysági eseményen Kalló Zsolt és a Capella Savaria…
Állatsimogatóval, tojáskereséssel, kézműves programmal, esti távcsöves bemutatóval, nyuszivonattal, erdei élménytáborral és húsvéti kincskereséssel várják a látogatókat országszerte a nemzeti parkok és az állami erdőgazdaságok. Indulás előtt érdemes felkeresni az adott…