Várhatóan november végén befejeződik a Mrs. Harris Goes to Paris című angol–magyar koprodukciós mozifilm forgatása. A Nemzeti Filmintézet támogatásával készülő alkotás gyártásában mintegy 170 magyar szakember vesz részt – adta…
Márta Istvánt, a Magyar Fesztivál Szövetség elnökét kérdeztük arról, hogyan alakult az év, kik voltak a legnagyobb vesztesei, milyen támogatást kapott a szakma, s milyen prognózist állítottak fel 2021-re.
A Franc&Franc rendezvény szervezői úgy döntöttek, hogy a jelenlegi vírushelyzetben, a vendégek biztonságát szem előtt tartva, elhalasztják a novemberre tervezett kétnapos kóstolót.
Tracy Letts a kortárs amerikai drámairodalom egyik legelismertebb alakja. Keszég László rendezésében Magyarországon most először látható a Linda Vista című vígjáték, Lőrinczy Attila fordításában, Harsányi Attilával a főszerepben.
November 2-án kezdődik az online Budapesti Nemzetközi Gitárfesztivál, amely idén a V4 országok nemzetközi hírű művészeit mutatja be.
2021-ben a 8.évaddal jelentkezik a Mentor. A korábban GR2 néven futó rádióműsorban kis- középvállalkozások versengenek egymással hétről-hétre, a legjobb vállalkozás pedig 3 millió forint összértékű hirdetési csomagot nyer a Trend…
Az idősebbik Gryllus testvér betöltötte hetvenedik életévét, őt ünnepelve rengetegen megfordulnak szerdán a Várkert bazár színpadán.