Sok szempontból a mozis forgalmazási naptár a tavalyi nyár bepótlásának tekinthető.
A Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. jótékonysági futást hirdetett munkatársai körében. - A teljesített 442 km után 1 millió forintot adományoz a vállalat az Országos Mentőszolgálat Alapítvány részére.
A mára közkedvelt koncerthelyszínné vált budai játszóhely a 2021-es évadában is izgalmas előadókat és zenei formációkat vonultat fel.
Május 31-ig lehet jelentkezni a Virtuózok hetedik évadába.
Szeretnél újra közösségben dolgozni a nyári jó időben egy frissítő limonádé mellett? Érdekel kik lesznek az ország legmenőbb irodái? Az Év Irodája pikniken lévő kültéri irodáinkban dolgozhattok nyugiban a Duna…
A Csokonai Színház május 11-én stílszerűen a járványhelyzetre reflektáló vitrinszínházi előadással, a Hamlettel nyitott ki újra hosszú szünet után. A Hamletet május 26-án és 27-én pedig 20 óra 30 perctől…
A mozik újranyitásának örömére kilenc csodálatos, régóta várt filmet mutat be országszerte a Cirko Film 2021. május 27. és 30. között.