2024. május 17., péntek - Paszkál
Scheffler Tibor megannyi, hosszabb-rövidebb túrát szervezett már kisebb csoportoknak. Legutóbb, akik vele tartottak, a Budai hegység körtúrán vehettek részt, ahol érintették Csillebércet és Makkosmáriát is. a legújabb, január 10-i, vasárnapi Scheffler-túrán Dobogókő lesz az első állomás.
VígSTREAMház, ez a Vígszínház új neve, legalábbis a virtuális világban. A fővárosi teátrum streamelt előadásai ugyanis a koronavírus után is láthatóak lesznek.
Egyetlen sípálya van nyitva, és pont emiatt naponta csak 1500 vendéget tud fogadni Eplény.
Hiába kopogtatsz, nem engednek be, nem ülnek le veled tárgyalni? Azt gondolod, hogy már csak rövid ideig tart ez az állapot? Inkább tanuld meg gyorsan, hogyan lehetsz eredményes ebben a megváltozott világban is.
Úgy tűnik, 2021-ben csak a bajban, nehézségben összetartó, egymásért és a cégért küzdő csapat lehet a nyerő. A munkahelyét gyorsan változtató, a saját érdekeit a cég és a csapat elé helyező, a közös célért áldozatot nem vállaló munkatársakat most nem bírja el a csapat, a cég.
A hazai vállalkozások 40 %-a érintett a generációváltásban. 5 év óta felerősödött a staféta átadásának igénye az első generációs cégalapítóknál. A járvány miatt lassan egy éve tartó gazdasági válságban azonban a legtöbb generációváltó folyamat azonnal megszakadt.
A legnépszerűbb operett- és musicalrészletek, Webber, Bernstein, Strauss és Kálmán művei szerepelnek a Budapesti Operettszínház online újévköszöntő gáláján, amely december 31-én 15 órától ingyenesen tekinthető meg az interneten.
|
Május 13-a nem csupán egy átlagos nap…
A műtárgy.com május 23. és 25. között rendezi meg…
A nemzetközi hidrogén,- és tüzelőanyag-cellás technológiák szakkiállítása…
Huszonharmadik alkalommal rendezik meg a Kortárs Művészeti…
Milánóban mutatták be a legújabb trendeket.A fenntarthatóság…
Mi mozgatja a gépjárműipart? Mik a legújabb…