2025. szeptember 15., hétfő - Enikő
Balatonfüreden egész napos rendezvénysorozat várja a könyv, a bor és a jazz szerelmeseit. A változatos programok a hosszú hétvégére érkezőknek is kellemes elfoglaltságot kínál.
A világ legnagyobb cigányzenekara 35 éves jubileumi koncertjével a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon emléket állít a 25 éve elhunyt Berki Lászlónak, a zenekar alapító művészeti igazgatójának.
Mintegy százhúsz program, sok ezer négyzetméternyi vetített felület és nemzetközi fényfestőverseny is várja az érdeklődőket a július 7. és 10. között a baranyai megyeszékhelyen zajló Zsolnay Fényfesztiválon - közölték a szervezők szerdán Pécsen, sajtótájékoztatón.
A jövő évtől kizárólag szakmai résztvevők számára rendezik meg a márciusi ITB-t, a nem szakmai közönséget az idén novemberben először megrendezésre kerülő Berlin Travel Festival elnevezésű eseményre várják a szervezők.
Ezen a nyáron is közel két hónapon keresztül folyamatosan elérhető a különleges szentendrei rendezvénysorozat. Nagyszínházi produkciók, monodráma, kamara előadások és koncertek várják az érdeklődőket.
Pünkösdkor a szigligeti-vár nyitott kapukkal várja a látogatókat, legyenek fiatalok vagy éppen idősek. Ez a hétvége kiváló alkalom egy szabadtéri kirándulásra. A várfesztiválra kilátogatás mellett a Kamon-kő tanösvényen is végigmehet a kiérkező vendégsereg.
A gyermek és ifjúsági néptánccsoportok koreográfiai versenye és futó bajnoksága kerül megrendezésre Balatonbogláron egy több napos program keretében. A táncversenyre 6-18 éves korig lehet nevezni.
|
2025. szeptember 11-14. között rendezik meg a…
Megéri zölden építeni – Hogy miért? A…
A tanévkezdéssel sok izgalom és még több…