2026. január 15., csütörtök - Lóránt

Turizmus

Szeptembertől az Ipoly Erdő Zrt. által működtetett kisvasút is csatlakozott a Kajla programhoz, így a Dunakanyarban újabb Kajla kisvasúttal találkozhatnak a családok – jelentette be a kormányszóvivő Márianosztrán.
2019-ben Budapesten forgatták a Dűne című film adaptációját, amiben Josh Brolin is szerepel. Így többször is lehetett őt látni a fővárosban, leginkább a Nyugati környékén sétált sokat. Pont ott ült…
Szendehely-Katalinpusztán megnyitotta kapuit az Orient Eventive Kft. új rendezvényhelyszíne, a Naszály Birtok. Szendehely-Katalinpuszta a Börzsöny és a Cserhát kapuja. Budapestről, a fővárosi agglomeráció észak-keleti részéből, de az M0-ás körgyűrűnek köszönhetően…
A külföldről hazatérőkre vonatkozó szabályokról tájékoztatott a koronavirus.gov.hu kedden. A közleményben emlékeztettek: keddtől ismét szigorodtak a beutazás feltételei, mert egész Európában érzékelhető a járvány második hulláma, a magyar emberek egészségére…
Drámainak értékelte a turisztikai ágazat helyzetét Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének elnöke és Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke egy televízióműsorban.
Baranya megye déli része a kerékpáros turisták ideális terepe. Kiépített bringautakon és kis forgalmú közutakon járhatjuk be a vidéket, érintve történelmi emlékhelyet, várat, borospincéket, természeti látnivalókat.
A páratlan utazási élményt nyújtó közlekedési eszközök még csalogatóbbá tehetik az utazást a magyar tengerhez.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA, kényelem és védelem!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Január 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, 2026. január 24. – február 1.

Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, 2026. január 24. – február 1.

More details
Eurocine filmipari szakkiállítás, 2026. május 8-9.

Eurocine filmipari szakkiállítás, 2026. május 8-9.

More details
AIBUSINESS konferencia, 2026. április 22.

AIBUSINESS konferencia, 2026. április 22.

More details
Hartai Kolbásztöltő Fesztivál, 2026. január 17.

Hartai Kolbásztöltő Fesztivál, 2026. január 17.

More details
Budaörsi Sportbál, 2026. január 17.

Budaörsi Sportbál, 2026. január 17.

More details
Jégpályák éjszakája, 2026. január 17.

Jégpályák éjszakája, 2026. január 17.

More details
A vonat, amely csak évente egyszer jár a Bükkben

A vonat, amely csak évente egyszer jár a Bükkben

More details
III. Nagy Debreceni Esküvői Kiállítás a Lovardában, 2026. január 17.

III. Nagy Debreceni Esküvői Kiállítás a Lovardában, 2026. január 17.

More details
Megvan a 31. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál időpontja

Megvan a 31. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál időpontja

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője