2026. június 9., kedd - Félix

Turizmus

Miközben az országok többsége szigorú korlátozások mellett engedélyezi csak külföldi turisták beutazását, van néhány hely, ahol most is tárt karokkal várják az utazókat.
A fürdőkomplexum tervezésére és kivitelezésére már kiírták a pályázatot.
Nem szeretné az Utazási és Turisztikai Világtanács, ha kötelezővé tennék a koronavírus elleni vakcinát az utazásokhoz. A WHO eközben arra figyelmeztet, hogy idén vélhetően még nem lesz meg az emberiség…
A 2020-as Olivier Roellinger nemzetközi szakácsverseny első helyezést ért el a BGE KVIK hallgatója. A három Michelin-csillagos, világhírű francia séf nevével fémjelzett Olivier Roellinger szakácsversenyt az Ethic Ocean/SeaWeb Europe, a…
Csaknem felére zuhant a vendéglátóhelyek forgalma 2020 utolsó két hónapjában a járvány második hulláma ellen hozott korlátozó intézkedések hatására – közölte a Takarékbank vezető elemzője, aki szerint a második negyedévben…
Egy tavaly decemberi kormányhatározat értelmében hamarosan megkezdődhet Ráckevén a Savoyai-kastély turisztikai célú fejlesztése.
Péntek hajnaltól csak azok léphetnek be Angliába, akik indulásuk előtt koronavírus-szűrésen vesznek részt, és a teszt eredménye negatív. A Magyarországról érkezőre ezen kívül 10 napos karantén is vár.

 


 


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Űj kihívások előtt a magyar családok: TikTok, szorongás, figyelemzavar

Űj kihívások előtt a magyar családok: TikTok, szorongás, figyelemzavar

More details
Whiskis-mangós fagylaltot készített a világbajnok magyar mester

Whiskis-mangós fagylaltot készített a világbajnok magyar mester

More details
X Smart Sport Expo és Fitness Fesztivál, 2026. június 14.

X Smart Sport Expo és Fitness Fesztivál, 2026. június 14.

More details
China Brand Fair, 2026. június 18-20.

China Brand Fair, 2026. június 18-20.

More details
Fő a kávé - kávékiállítás

a kávé - kávékiállítás

More details
Élmény, történelem és repülés egy helyen – vár a 10 éves szolnoki RepTár

Élmény, történelem és repülés egy helyen – vár a 10 éves szolnoki RepTár

More details
Alaszka lett a világ új luxus-álomúticélja

Alaszka lett a világ új luxus-álomúticélja

More details
2026. június 20-án életre kelnek az Aeropark Repülőmúzeum gépei

2026. június 20-án életre kelnek az Aeropark Repülőmúzeum gépei

More details
Múzeumok Éjszakája, 2026. június 20

Múzeumok Éjszakája, 2026. június 20

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője