2026. június 11., csütörtök - Barnabás

Turizmus

Dubaj eddig is a legek városa volt, de nemrég megnyitották a világ legmagasabban fekvő végtelen medencéjét.
Hétvégétől újra látogathatók a SEFAG Zrt. turisztikai létesítményei, a szálláshelyek és látogató központok is, a hatályos vírus-szabályok betartása és betartatása mellett.
Debrecen szociális és kulturális intézményei, múzeumai, turisztikai egységei, valamint sportlétesítményei kialakították azt a protokollt, amellyel egy fokozatos és az egészségvédelmi szempontokat maximálisan szem előtt tartó nyitást irányoznak elő.
A német Deutsche Hospitality cégcsoport első budapesti szállodája a Keleti Pályaudvar szomszédságában 312 szobával, étteremmel, BistroLounge & Barral, valamint öt, összesen 200 fő befogadására alkalmas konferenciateremmel várja a vendégeit 2021.…
A többnapos aktív feltöltődésre vágyók új felfedezettje lehet Tamási és környéke, a Balatontól mindössze félórányi autóútra fekvő Tolna megyei térség, amely mint önálló ökoturisztikai desztináció kerülhet fel a hazai turizmus…
Az Európába beutazó nemzetközi turizmus újraindításának érdekében szervezte meg az Európai Utazási Bizottság (ETC) a kínai piacon első virtuális turisztikai kiállítását „EUROPE Virtual Travel Trade Show” néven.
Már csütörtök este meg is jelent a Magyar Közlönyben a kormányrendelet, amely a ki és beutazást szabályozza.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Vár az Elektrotechnikai Gyűjtemény állandó kiállítása

Vár az Elektrotechnikai Gyűjtemény állandó kiállítása

More details
Rendkívüli érdeklődés a MÜPA eseménye iránt: a jövő nagy karmesterei Magyarországon

Rendkívüli érdeklődés a MÜPA eseménye iránt: a jövő nagy karmesterei Magyarországon

More details
Már nem a testépítők költik a legtöbbet étrend-kiegészítőkre

Már nem a testépítők költik a legtöbbet étrend-kiegészítőkre

More details
97. Ünnepi Könyvhét, 2026. június 11-14.

97. Ünnepi Könyvhét, 2026. június 11-14.

More details
Megjelent a legkisebbek krimije

Megjelent a legkisebbek krimije

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője