2026. január 18., vasárnap - Piroska

Turizmus

Csak néhány lépésre található az elegáns, modern szálloda attól a helytől, ahol a sokak által vágyott méregdrága órák készülnek.
Míg 2019-ben az UNION Biztosító átlagosan körülbelül 150 ezer forintot fizetett ki azoknak, akikkel valamilyen baj történt a nyaralás alatt, addig az idei szezonban már a negyedmillió forintot is elérheti…
A rezsiköltségek elszabadulásának pusztítóbb a hatása a turizmusban és a vendéglátásban, mint amilyen károkat a Covid idején kellett ennek a szektornak elszenvednie. Erről a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének tiszteletbeli…
Siófokon, Balatonföldváron, Balatonlellén még megmártózhatunk a 21 Celsius-fokos vízben, a tó északi partja fürdőzőhelyei viszont már átálltak a közparki üzemmódra. A büfék többsége lehúzta a rolót, és a legtöbb helyen…
Több beruházás keretében, összesen több mint 400 millió forintos fejlesztési forrás segítségével épülnek játszóterek, újul meg park és készül új sportpálya a baranyai fürdővárosban, Harkányban.
Miközben múlt héten szárnyra kapott a hír, hogy több népszerű gyógyfürdő között ideiglenesen a hévízi is bezárhat, a helyi Tourinform iroda közleménye szerint a fürdő az év minden napján nyitva…
November 10-ig meghosszabbították a Tekerj a Zöldbe! programsorozatot, amelynek keretein belül idén eddig több mint 100 családbarát kerékpártúrát szerveztek már meg országszerte.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA, kényelem és védelem!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Január 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Jégpályák éjszakája, 2026. január 17.

Jégpályák éjszakája, 2026. január 17.

More details
III. Nagy Debreceni Esküvői Kiállítás a Lovardában, 2026. január 17.

III. Nagy Debreceni Esküvői Kiállítás a Lovardában, 2026. január 17.

More details
Interaktív séta a Magyar Zene Házában

Interaktív séta a Magyar Zene Házában

More details
Varázslatos Magyarország –

Varázslatos Magyarország – "Az év természetfotósa" kiállítás

More details
Tex-Mex fesztivál, 2026. január 29. – február 1.

Tex-Mex fesztivál, 2026. január 29. – február 1.

More details
Mangalica Fesztivál a Time Out Market Budapestben, 2026. január 26. – február 1.

Mangalica Fesztivál a Time Out Market Budapestben, 2026. január 26. – február 1.

More details
Hétköznapi luxus kiállítás: sztárok személyes emlékeikkel érkeznek

Hétköznapi luxus kiállítás: sztárok személyes emlékeikkel érkeznek

More details
Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, 2026. január 24. – február 1.

Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, 2026. január 24. – február 1.

More details
Eurocine filmipari szakkiállítás, 2026. május 8-9.

Eurocine filmipari szakkiállítás, 2026. május 8-9.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője