2026. június 14., vasárnap - Vazul

Turizmus

Ha a vasárnapi ebédre gondolunk legtöbbünknek valószínűleg a húsleves és a rántott hús jut eszébe. Nem véletlen, hiszen a magyar konyhának egyik alapvető elemévé vált a panírozott hússzelet. Ha kimozdulnánk…
A tiszafüredi Tisza-tavi Kerékpáros Centrumban nyitották meg a Tisza-tavi turisztikai szezont. A megnyitón elhangzott, hogy miután 2017-ben a Tisza-tavat Hajdúszoboszlóval, Hortobággyal és Debrecennel kiemelt turisztikai térséggé nyilvánították, elindult egy több…
Az egész országon végigsöprő gasztroforradalom nem csak az éttermek konyháit, de természetesen a cukrászműhelyeket is elérte. A klasszikus magyar sütemények mellett az újdonságok is keresettek. Mutatjuk a listát!
Az Aquaticum SPA tájékoztatja vendégeit, hogy a Mediterrán Élményfürdő a félévente szükséges, kötelezően előírt karbantartási munkálatok miatt, 2020. március 9. és március 19. között zárva tart.
Egy szobalány a gyanúsítottja annak az ügynek, amely során azt próbálják felderíteni: ki vihette el egy budapesti luxusszálloda széfjéből Ahmad Farah kuvaiti óra- és ékszerkereskedő 25,6 millió forintnak megfelelő euróját.
2020-ban is folytatódik Noszvajon a helyi értékekre épülő kulturális turizmus fejlesztése, törekedve az állandó attrakciók növelésére és a fenntarthatóságra.
A bor tematikája köré épül, és a helyi apróparcellás szőlőtermelés és picekultúra hagyományait alakítja turisztikai attrakcióvá a Vasi Hegyhát-Rábamente térség és az osztrák Weinidylle Natúrpark közös, határon átnyúló projektje, melyről…

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

More details
Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője