2026. június 12., péntek - Villő

Turizmus

Újranyitott két alföldi termálfürdő

813

Pénteken a Tiszaörsi Termálfürdő és a Csongrádi Gyógyfürdő ismét megnyitotta kapuját a vendégek előtt. Utóbbi a nyitónapra különleges programokkal, többek között éjszakai fürdőzéssel és szauna szeánszokkal készült.

Tiszaörs hárommedencés termálfürdője tavaly októbertől heti három nap volt nyitva egészen a januári bezárásáig és ez az újranyitást követően is így lesz. A fürdő péntektől vasárnapig várja a vendégeket 9 és 18 óra között. Ugyan a nyitvatartás egy órával tovább tart, ezzel együtt a belépők árai is emelkedtek. Míg novemberben egységesen 2000 forintba került minden jegy, ebben az évben a felnőtt napijegy 2500 forintba, a diák és nyugdíjas belépő 2200 forintba kerül majd.

A Csongrádi Gyógyfürdő január 9-én zárt be, részben az energiaárak emelkedése és a spórolás, részben pedig a szükséges karbantartások elvégzése miatt. A város polgármestere a bezáráskor azt nyilatkozta, hogy hogy hasonló leállásra nem lesz már többet szükség az év végéig. A február 10-i nyitás napjára a gyógyfürdő programokkal is készült a vendégeknek, többek között (elő)Valentin-napi szaunafelöntésekkel 19, 20 és 21 órai kezdettel. A fürdő kivételesen csak 23 órakor zár majd, így éjszakai fürdőzésre is számíthatunk.

| Fotó és forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Vár az Elektrotechnikai Gyűjtemény állandó kiállítása

Vár az Elektrotechnikai Gyűjtemény állandó kiállítása

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője