2025. május 11., vasárnap - Ferenc

Turizmus

Nyitva Budapest egyetlen dunai strandja

844

A BudaPart városnegyedben, a Kopaszi gáton várja a fürdőzőket a SHO Beach.

Június elsején kinyit a SHO Beach a BudaPart területén, a Kopaszi gáton. A BudaPart városnegyed beruházás fejlesztője, a Property Market Kft. ügyvezető igazgatója Schrancz Mihály elmondta, hogy jó vízminőséggel, és a jelentős fejlesztésnek köszönhetően magas szintű szolgáltatásokkal várják a fürdővendégeket, akik közül a budaparti és a XI. kerületi lakosok jelentős kedvezménnyel vásárolhatják meg a belépőjegyet.

A tavalyi, első szezonban 3.000 látogatója volt a létesítménynek, idén még több strandolóra számítanak. A jegybevételek 2021-ben 6 millió forintot értek el, a jegyárak idén csak minimálisan emelkedtek. A strand forgalma, bár nagyban függ az időjárástól, de annak köszönhetően az idén a látogatószám növekedésre számítanak, hogy egyre többen laknak a BudaPart városnegyed fejlesztés elkészült lakásaiban, tette hozzá az ügyvezető igazgató.

A SHO Beach Budapest egyetlen olyan homokos strandja, ahol a Dunában lehet fürödni, ahol a vízminőséget rendszeresen ellenőrzik, a fürdőzők biztonságát úszómester és vízimentő szolgálja, ahol kültéri zuhanyzó, napágyak, bérelhető vízi játékok és járgányok, frissen nyírt fű és változatos gasztro kínálat várja a látogatókat.

A Property Market Kft.közel 300 millió Ft összeget áldozott a strand épített környezetének kialakítására (tereprendezés, füvesítés, az épületek kialakítása, mosdók, öltözők létesítése), az üzemeltető pedig további jelentős beruházást eszközölt a mobiliák és a vendéglátáshoz szükséges eszközök beszerzésébe, emellett a fenntartásra - kertápolás, takarítás, úszómester - évente több millió forintot költenek. A költségeket a belépődíjak és a gasztronómiából származó bevételekből finanszírozzák.

Napszaktól és időszaktól függően a BudaPart lakosainak, illetve az ott dolgozóknak a belépődíjakból mintegy 50-70%-os, a XI. kerületi lakosok részére a belépődíjakból 25%-30% közötti kedvezményt biztosít. A belépőjegyek a helyszínen található gasztro egységekben levásárolható kupont is tartalmaznak.

| Forrás: turizmusonline.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA Renegade

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Teljesen gluténmentes konyha a Balatonnál: egyre többen keresik a biztonságos étkezést

Teljesen gluténmentes konyha a Balatonnál: egyre többen keresik a biztonságos étkezést

More details
Dubai Ingatlan Expo Budapesten, 2025. május 14-16.

Dubai Ingatlan Expo Budapesten, 2025. május 14-16.

More details
Lifestyle Expo, 2025. május 10.

Lifestyle Expo, 2025. május 10.

More details
Fülemülék éjszakája

Fülemülék éjszakája

More details
Műtárgyak Éjszakája Fesztivál, 2025. május 22-24.

Műtárgyak Éjszakája Fesztivál, 2025. május 22-24.

More details
5. Kürtőskalács Vigalom, 2025. május 16-18.

5. Kürtőskalács Vigalom, 2025. május 16-18.

More details
Gyulai Virágok Fesztiválja, 2025. május 10-11.

Gyulai Virágok Fesztiválja, 2025. május 10-11.

More details
Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál, 2025. május 6-11.

Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál, 2025. május 6-11.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője