2024. március 28., csütörtök - Gedeon

Turizmus

Vannak kihagyható látnivalók Budapesten, de ez nem tartozik közéjük

910

A Széchenyi-fürdőnél már épp ütöttem be Google keresőbe a városligeti Mimóza dombot, azonban felpillantva a magasba, kiderült, teljesen felesleges, mert ott ringott felettem, amiért odamentem. Május 1-től új nevezetességgel gazdagodik Budapest városképe, egy igazi légi attrakció született.

Látványos újdonsággal bővül a Városliget: a Liget Budapest Projektnek köszönhetően visszatér a parkba egy több mint 120 évvel ezelőtt is nagy népszerűségnek örvendő légi attrakció, a városligeti ballonozás, jelentette be az április 26-i tájékoztató alkalmával Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Nem száll el, csak csendben felemelkedik a magasba

A Ballon-kilátó talajhoz rögzített légi kilátópontként működik majd a Széchenyi fürdő szomszédságában lévő Mimóza dombon, amelynek környékén több mint 10.000 négyzetméternyi zöldfelületet rehabilitáltak, hangzott el. Május 1-i nyitását követően menetrendszerűen emelkedik majd a levegőbe, kosarában egyszerre akár 30 utassal, akiknek a mintegy 150 méter magasból lenyűgöző panoráma tárul fel a Városligetre és a fővárosra.

gomb2

Más városokban is van hasonló, de Szinyei Merse Pál festményét idéző csak nálunk lesz megtalálható

A Ballon-kilátóhoz hasonló különlegességek a világ számos nagyvárosában népszerű nevezetességnek számítanak, formájával és színvilágával Szinyei Merse Pál ikonikus festményét megidéző városligeti Ballon-kilátó joggal pályázhat Budapest legújabb jelképének.

„A Városliget több, mint egy egyszerű közpark, itt több mint kétszáz éve a természet, a kultúra és a szórakozási lehetőségek élnek tökéletes szimbiózisban, ez a rendkívül gazdag hagyomány emeli az egyik legizgalmasabb városi programhellyé egész Európában. Büszkék vagyunk, hogy a Liget Budapest Projekt megvalósításával egyre több ilyen tradíciót tudunk visszaállítani régi fényében – a Millennium Házától a Szépművészeti Múzeum Román Csarnokáig -, és most május 1-től ehhez a sorhoz csatlakozik a városligeti légi attrakció visszatérése. Bízunk benne, hogy az élményballonozást nagy örömmel fogadják mind a budapestiek, mind a hazánkba látogató turisták", mondta a vezérigazgatók.

Hogyan működik?

A városligeti Ballon-kilátó egy talajhoz rögzített, hélium gázzal töltött léghajó, amely gyakorlatilag egy szabadtéri liftként működik, tehát nem hagyja el le- és felszállóhelyét, a Mimóza dombot. A ballon mintegy 5 perc alatt éri el a 150 méteres maximális magasságát, ugyanennyi időt tölt el a levegőben, és szintén 5 percnyi idő alatt tér vissza a felszínre. Ebből a magasságból a látogatók tiszta idő esetén egész Budapestet és környékét megcsodálhatják madártávlatból. A Ballon a fedélzetén a pilóta mellett legfeljebb 30 utast szállíthat, 6 éves kor feletti kicsik és nagyok egyaránt szabadon kipróbálhatják a repülés élményét. A Ballon formája és színvilága – a Városliget Nagyjátszótéren lévő kistestvéréhez hasonlóan – Szinyei Merse Pál Léghajó című festményét idézi.

gomb3

Számos helyen van hasonló turistamágnes látványosság

A városligeti Ballon-kilátó fontos mintájaként a Párizsban található Ballon de Paris Generali szolgált, amely 1999-óta mind a helyiek, mind a turisták által kedvelt attrakció. A párizsi ballont, amely környezetbarát és zajmentes, napjainkra Párizs részének tekintik, 1999 óta több millió utast emelt a levegőbe, s város fontos jelképévé vált. A Ballon-kilátóhoz hasonló látványoság a világ 28 országában működik, az Egyesült Államoktól Berlinig, Párizstól Szingapúrig.

Abszolút biztonságos, para kizárva

Závodszky Zoltán, a BallonKilátó Zrt. vezérigazgatója elmondta, a Ballon-kilátóhoz hasonló szerkezetek a világ számos pontján évtizedek óta üzemelnek biztonságosan és balesetmentesen. A rendszer szélsebesség és iránymérővel, környezeti hőmérséklet mérővel, a kupola nyomásjelzővel és töltőgáz hőmérséklet-mérővel is rendelkezik, a hajó csak a megfelelő időjárási körülmények között emelkedik el..

Megtudtuk tőle azt is, hogy a működés elektromos hálózati csatlakozásról biztosított, de önálló áramfejlesztővel is rendelkezik. A telepített légi egység a Magyarországon és Európában érvényben lévő légi biztonsági szabályoknak megfelelő világító és jelző fényekkel ellátott.. A ballon üzemelése semmilyen környezeti terhelést nem jelent, hiszen a feltöltéshez szükséges hélium természetes, semmilyen reakcióba nem lépő ún. nemesgáz, nem mérgező és nem gyúlékony, teljesen biztonságos. Érdekességképpen megemlítette azt is, hogy a kupolába 6.000 köbméternyi héliumot töltöttünk.

Milyen jegyek válthatók?

Az idelátogató vendégek többfajta jegytípus közül is választhatnak majd, repülhetnek napközben szikrázó napsütésben de az éjszakai jeggyel a kivilágított fővárost is megcsodálhatják. A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy a naplementében a magasban töltött pár perc lesz az egyik legnépszerűbb jegytípus. Külföldön nagy divat még kivételes alkalmakkor a magasba emelkedni, legyen az lánykérés, fotózás, privát utazás vagy közös céges élmény. Természetesen ezekre a budapesti helyszínen is lesz lehetőség.

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

TERMESZ Szerszámház

BETA 2024. évi új AKCIÓS szerszámkatalógusa!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Március 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Több mint 30 húsvéti program a Balatonnál 2024-ben

Több mint 30 húsvéti program a Balatonnál 2024-ben

More details
100 húsvéti és családi program, 2024. március 22. – április 1.

100 húsvéti és családi program, 2024. március 22. – április 1.

More details
Matyó Húsvét, 2024.március 31 - április 1.

Matyó Húsvét, 2024.március 31 - április 1.

More details
Húsvét az Állatkertben, 2024. március 29. - április 1.

Húsvét az Állatkertben, 2024. március 29. - április 1.

More details
Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

More details
Így lehet könnyen pénzt keresni a használt eszközökből

Így lehet könnyen pénzt keresni a használt eszközökből

More details
Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

More details