2025. január 8., szerda - Gyöngyvér

Turizmus

Kardiotúra fent a hegyen – Végigsétáltunk a Hármashatár-hegy új, szívbarát tanösvényén

665

Az, hogy egy tanösvényt kifejezetten szív- és érrendszeri betegeknek – és bármilyen krónikus betegnek – hoznak létre, még nem jelenti azt, hogy ez a világ legkönnyebb, izzadásmentes útvonala is lesz.

A kardiotanösvények tele vannak pulzusszám-emelkedéssel járó terheléssel, úgyhogy amikor felértünk a hármashatár-hegyi szívbarát tanösvény csúcspontjára, nemcsak az elénk táruló látványban gyönyörködtünk, de a szívdobogásunkat is éreztük – pedig csak a rövidebb utat tettük meg.

A szerda reggelünket kivételesen nem a szerkesztőségben, hanem a Hármashatár-hegyen kezdtük, hogy megnézzük a héten átadott kardiotanösvényt, ami egyébként a Budapesti Szent Ferenc Kórház által létrehozott „Út az egészséghez”-program része. Mielőtt belemerülnénk a nagyjából egyórás kirándulásunk leírásába, fontos tisztázni, hogy mik is azok a szívbarát kardiotanösvények, amikről egészen sokáig mi is azt gondoltuk, hogy olyan útvonalak, ahol 1-2 kisebb emelkedőt leszámítva nagyjából sík vagy egyáltalán nem megerőltető terepen „kirándulhatunk”. Az „egészen sokáig” gondolata pontosan a hármashatár-hegyi tanösvény lejárása előtti estéig tartott, amikor is konstatáltuk, hogy egy ilyen tanösvény azért valamennyi terheléssel és bizony pulzusszám-emelkedéssel is járni fog.

A kardiotanösvényeket elsősorban szív- és érrendszeri vagy magasvérnyomás-betegséggel élők számára hozták létre, de bárkinek ajánlott, aki egy kicsit is kíváncsi, milyen egészségi állapotban van a szíve. A tanösvényt a szakemberek úgy alakították ki, hogy a megfelelő helyeken pulzusmérő pontokat jelöltek ki, így minden változást pontosan követhetünk és a túra elején felvett kis túralapra lejegyezhetünk – ha nagyon kíváncsiak vagyunk, ezt a papírt minitúránk végeztével el is küldhetjük a kórház szakembereinek kiértékelésre.

kektur2

Ha úgy döntünk, hogy már a Fenyőgyöngyénél található buszfordulótól sétálnánk egy picit – és persze ha tömegközlekedéssel járunk –, akkor a Szépvölgyi út mentén egy kellemes és széles sétány vezet el a tanösvény kiindulási pontjáig. Ez egy kb. 10-15 perces séta, tempótól függően, de arra épp elég, hogy a következő felfedezéseink útvonalát is elkezdjük tervezni, legalábbis a szerteágazó ösvények láttán mi pont így tettünk. A hármashatár-hegyi szívbarát tanösvényt elérve két útvonal közül választhatunk, attól függően, milyen az egészségi állapotunk és az állóképességünk.

Ha minden rendben van, és hozzá vagyunk szokva a hosszabb, dinamikusabb túrákhoz, akkor nyugodtan belevághatunk az 5,2 kilométeres körtúrába (ezt piros szív jelzi), de akinek az állapota mást kíván, vagy még csak most vág bele a sportos életmódba, annak a rövidebb, kék szívvel jelölt, 3,2 kilométeres útvonal ajánlott. Most mi is a kék szívet követtük, és annak ellenére, hogy így viszonylag hamar megvolt a napi kirándulásunk – kb. egy óra –, kellemesen elfáradtunk.

Kényelmesen andalogva, virágokat és madarakat megfigyelve meg persze az elénk táruló Budai-hegység panorámájában gyönyörködve ezt a rövid útvonalat is el lehet húzni akár másfél órásra is, de a kis túralapunk a kicsit tempósabb, szívet és tüdőt is igénybe vevő menetet javasolja, úgyhogy most mi sem a ráérős kalandozást választottuk. A kék útvonalon összesen öt pulzusmérő pontot fogunk találni, és a kihelyezett táblákon nemcsak arról olvashatunk, hogyan mérjünk helyesen pulzust, hanem arról is, miért ajánlott például a rendszeres séta, vagy hogy mi az a sejtregeneráció.

kektur3

A hegyre felvezető út néhány szakaszán egészen úgy éreztük magunkat, mintha nem is a Hármashatár-hegy új útvonalát, hanem egy mediterrán vidéket fedeznénk fel éppen, ezt pedig az ösvény néhol vöröses színe és a föld alól kikandikáló sziklák idézték elő – a hegyet ugyanis dolomit, hárshegyi homokkő és mészkő alkotja. A hegy tetejére felérve a környező hegyek látványában jobban el tudtunk merülni, mint a Duna és Budapest látképében, ugyanis a szmog miatt nem sok minden látszott a városból – bár egy-két fontosabb jelképet és épülő tornyot azért kisilabizáltunk. Szép időben akár a Pilis, a Visegrádi-hegység és a Börzsöny vonulatai is látszanak, de mi most tökéletesen megelégedtünk a talpunk alatt felfedezett kökörcsinekkel és héricsekkel is.

Aki úgy érzi, hogy bőven van még benne erő és túravágy, az a hegy tetejéről indulva akár bele is vághat egy másik útvonalba, de aki végigjárná a tanösvényt, az a hegy tetején lévő torony mellett induljon el lefelé, a Hármashatárhegyi út felé, hogy az erdős részen szajkókat és fakopáncsokat is meglesve visszatérjen a kiindulási pontra. 

| Forrás: welovebudapest.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Hírfigyelés + elemzés

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Január 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Pátyi Pincehegyi Nyitogató, 2025. január 11.

Pátyi Pincehegyi Nyitogató, 2025. január 11.

More details
Badacsonyi borbarangolás, 2025. január 11., 18.

Badacsonyi borbarangolás, 2025. január 11., 18.

More details
Jégpályák Éjszakája, 2025. január 18.

Jégpályák Éjszakája, 2025. január 18.

More details
Normafa Park

Normafa Park

More details
Glasshouse Hétvégi Vásár, 2025. január 10-12.

Glasshouse Hétvégi Vásár, 2025. január 10-12.

More details
HOBO 80

HOBO 80

More details
Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról, 2025. február 1.

Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról, 2025. február 1.

More details
GESZTI SIXTY, 2025. január 25-26.

GESZTI SIXTY, 2025. január 25-26.

More details
Meghosszabbították a Frida Kahlo fotókiállítást

Meghosszabbították a Frida Kahlo fotókiállítást

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője