2026. május 18., hétfő - Erik

Turizmus

Már Debrecen, Nyíregyháza és Pécs is elérhető a MÁV-START Okosjegyével

719

Mostantól a debreceni/nyíregyházi és a pécsi vonalon közlekedő InterCity-vonatokra is elérhető a MÁV Okosjegye.

A MÁV-START idei fontos újítása a jelentős kedvezményeket biztosító Okosjegy bevezetése volt.

Május óta minden szegedi InterCity-re, június óta pedig a nyári időszakra a balatoni InterCity és expresszvonatokra is elérhető volt.

Az értékesítés elindítása óta a szegedi vonalon több mint 21 ezer másodosztályú és 4000-nél is több első osztályú, a Balatonra pedig 36 ezer másodosztályú és több mint 3600 első osztályú, azaz összesen több mint 65 ezer Okosjegyet váltottak az utasok. Mostantól pedig már a debreceni/nyíregyházi (100-as vonal) és a pécsi vonalon (40-es vonal) közlekedő InterCity-vonatokra is elérhető az Okosjegy.

Az Okosjegyek kizárólag digitális formában, azaz a MÁV applikációban és az új ELVIRA felületén vásárolhatók meg a helyjeggyel együtt. Mindkét digitális platformon megtalálható a kiválasztott vonatra az eredeti, teljes árú ajánlat is, ám az olcsóbb Okosjegy is jól látható, amit kiválasztva a vásárlás a megszokott rend szerint, könnyen elvégezhető.

Az Okosjegyek kiterjesztése további vonalakon is várható a jövőben.

Ezzel a megoldással a vasút valós alternatívát kínál az autó, akár a telekocsi helyett, támogatva ezzel a környezetbarátabb távolsági közösségi közlekedés használatát.

Néhány példa az Okosjegy kedvező árára: az új jegytípus 2. osztályra például Budapest és Nyíregyháza között több mint 1200 forinttal; a Budapest és Záhony útvonalon közel 2000 forinttal, a Budapest és Pécs vagy a Budapest és Debrecen közötti szakaszra pedig több mint 1700 forinttal olcsóbb, mint a teljes árú menetjegy IC pót- és helyjeggyel.

| Forrás: turizmus.com

 

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

More details
MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

More details
AgroFood konferencia, 2026. május 19.

AgroFood konferencia, 2026. május 19.

More details
ESG Summit, 2026. május 20.

ESG Summit, 2026. május 20.

More details
Automotive Summit, 2025. május 20.

Automotive Summit, 2025. május 20.

More details
Financial IT, 2026. május 28.

Financial IT, 2026. május 28.

More details
GreenTech Zalaegerszeg, 2026. május 28–29.

GreenTech Zalaegerszeg, 2026. május 28–29.

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Állat- és növényszeretet napja

Állat- és növényszeretet napja

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője