2026. május 19., kedd - Ivó, Milán

Turizmus

Debrecen újranyit

409

Debrecen szociális és kulturális intézményei, múzeumai, turisztikai egységei, valamint sportlétesítményei kialakították azt a protokollt, amellyel egy fokozatos és az egészségvédelmi szempontokat maximálisan szem előtt tartó nyitást irányoznak elő.

„A magyarországi oltási stratégiának köszönhetően elérkezett az a pillanat, hogy fokozatosan, a megfelelő egészségvédelmi szabályok figyelembe vétele és betartása mellett, de elkezdhetünk visszatérni a megszokott, normális életünkhöz. Óvatosságot kérnék a debreceniektől a nyitással kapcsolatban, hiszen nem győztük le a járványt, nem szűnt meg a koronavírus által okozott veszélyhelyzet, éppen ezért mindenkit megkérek, hogy az egészségbiztonsági előírásokat maximálisan tartsa be. A nyitó intézményeknél kérni fogjuk a védettségi igazolványt, mert a jelenlegi egészségügyi helyzetben ez szolgálja az ott dolgozók és a látogatók biztonságát” – hangsúlyozta Papp László polgármester.

A városvezető hozzátette: a kulturális intézményeknél fokozatos nyitás lesz, ezeken a helyeken a létszámot is korlátozni fogják.

„Az utóbbi hónapokban a kultúra nagyon korlátozottan tudta életét élni a városban, de azt gondolom, hogy intézményeink gondoskodtak arról, hogy Debrecen ne maradjon élmények nélkül. Az online programok, kirakatkiállítások formájában igyekeztünk életben tartani a kultúrát és természetesen készültünk arra a pillanatra ami most végre elérkezik” – mondta el Puskás István alpolgármester.

modem

A debreceni kulturális intézmények kezdetben csak az alapszolgáltatást biztosítják. A kulturális rendezvényeket, gyerekfoglalkozásokat és múzeumpedagógiai foglalkozásokat későbbre terveznek. Minden intézmény esetében – egyedileg meghatározott formában – korlátozva lesz a látogatói, illetve néző szám, a biztonságos távolságtartás érdekében.

Debreceni intézmények nyitási menetrendje

  • Május 1-jén megnyílt az Agóra, a Nagyerdei Kultúrpark, a MODEM és a Déri Múzeum
  • Május 3-án nyitott a DEMKI és a Méliusz Juhász Péter Könyvtár
  • Május 10-én a Csokonai Színház első előadása a Hamlet lesz a Nagyerdei Stadionban. Beltéri előadást május közepére terveznek, pünkösd hétvégéjétől találkozhatnak a debreceniek köztéri kulturális akciókkal, mini előadásokkal, koncertekkel
  • Május 11-én adja első, élő koncertjét a Kodály Filharmonikusok Debrecen a Kölcsey Központban
  • Május 13-án nyit az Apolló Mozi és a Kölcsey Központ Bényi-terme
  • Május 30-án gyereknapon nyit a Vojtina Bábszínház
  • Június 5-én koncerttel nyit a Nagyerdei Szabadtéri Színpad
  • Június 8-án kezdetét veszi a Nyári Színházi Esték programsorozat

Megnyitottak a város fürdői

„Az Aquaticum minden részében és a Lycium Hotelben a szolgáltatásokat igénybe vevők - beleértve a gyógyászati célból érkező vendégeket - csak védettségi igazolvánnyal vehetik igénybe a vizes szolgáltatásokat. A 18. életévét be nem töltött, védettségi igazolvánnyal nem rendelkező vendégek csak akkor látogathatják az intézményeket, ha védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőtt személy felügyelete alatt érkeznek” – mondta el Kocsik-Marossy Virág, a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója.

  • A termálfürdő és a mediterrán élményfürdő megnyitott
  • Az Aquaticum Hotel az üzleti és oktatási céllal érkezők mellett május elsejétől szabadidős célú vendégek számára is nyitva
  • A Hotel Lycium május 3-án nyitott
  • A strand az időjárás függvényében május 15-én nyílik

A Sportuszoda május 1-jétől idősávos formában megnyílt a lakosság számára is, a Jégcsarnok viszont egyetlen napra nyithat: május 1-én délutáni közönségkorcsolyázási blokkal zárják le a jeges szezont.

A Sport Hotel is fogadja immár az üzleti célú vendégek mellett a turistákat is, természetesen a védettségi igazolvány figyelembe vételével. A sportrendezvényekkel kapcsolatban folyamatos konzultáció várható a sportági szakszövetségekkel.

(Forrás: turizmus.com)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

A kettős rangadókat hozza vissza a Pünkösdi All Star Torna

A kettős rangadókat hozza vissza a Pünkösdi All Star Torna

More details
Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, 2026. május 29-30.

Budapesti Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó, 2026. május 29-30.

More details
Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

More details
Hungarian Card Expo,  2026. június 6.

Hungarian Card Expo, 2026. június 6.

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

More details
Ingatlan Regatta + Real Estate Beach Conference

Ingatlan Regatta + Real Estate Beach Conference

More details
AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

More details
MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

More details
AgroFood konferencia, 2026. május 19.

AgroFood konferencia, 2026. május 19.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője