2025. augusztus 23., szombat - Bence

Turizmus

A Ryanair elindította saját digitális vakcinaútlevelét

424

A Ryanair hivatalosan is piacra dobta a Covid-19 Travel Wallet nevű "digitális pénztárcát", amelybe az utasok feltölthetik a koronavírussal kapcsolatos dokumentumaikat, például a negatív PCR-teszteket, illetve az oltási igazolásokat.

A fapados légitársaság már korábban bejelentette, hogy saját egészségügyi ellenőrzés bevezetésén gondolkozik, miután több más vállalat és légitársaság is hasonló rendszereket vezetett be az immunitás és a negatív teszteredmények ellenőrzésére, és az EU vezetői is az úgynevezett vakcinaútlevelek bevezetésére tett javaslatokat tárgyalják.

A Ryanair valószínűsíti, hogy az EU kormányainak idén nyárra még nem lesz vakcinaútlevelük, ugyanakkor egyes uniós országok egészségügyi igazolásokat követelhetnek meg a beutazóktól, ezért a légitársaság előállt a saját megoldásával. A március 10-én piacra dobott, C-19 Travel Wallet elnevezésű "digitális pénztárcával" lehetővé teszi az utasainak, hogy minden koronavírussal kapcsolatos dokumentumot egy helyen, biztonságosan tárolhassanak és a következő utazásukkor a repülőtereken már a Ryanair appján keresztül mutathassák meg ezeket, beszállókártyájukkal együtt.

Dara Brady, a vállalat marketingigazgatója elmondta: „Úgy gondoljuk, hogy miután Európa magas kockázatú, idős lakosságát május-június végéig beoltják, az utazási korlátozásokat enyhíteni fogják. Sok Ryanair-ügyfél ekkor több mint egy év után első nyaralására indul majd, az új C-19 Travel Wallet pedig megkönnyíti a dokumentációt az utazás során.”

Hasonló ehhez az IATA megoldása is, amelyről már többször beszámoltunk. Az IATA Travel Pass egy QR-kódot generál, és a repülőgépre való becsekkolás során ellenőrzi, hogy az utas rendelkezik-e a célországba való belépéshez szükséges Covid-19 teszteredménnyel, illetve oltással, de azt is látja, hogy a hatóság által jóváhagyott helyszín adminisztrálta-e ezeket. Az IATA applikációját már több repülőtársaság, például az Etihad, az Emirates és a Singapore Airlines is teszteli, utóbbinál hamarosan élesben is startol majd.

Forrás: turizmus.com)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Augusztus 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

More details
Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

More details
Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

More details
Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

More details
Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

More details
Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

More details
Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

More details
Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

More details
Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője